Négy élet sem sokkal érdekesebb, mint egy. Talán ez a tanulsága a Pippa Lee négy élete című filmnek. Vagy az a kellően tapló meglátás, hogy lehet valaki bármilyen intelligens és önfeláldozó asszony, mégis akkor oldódnak meg a bajai, ha Keanu Reeves benyúl a nacijába. De azért ez így igazságtalan. A Pippa Lee négy élete voltaképpen jó film. Fontos dologról beszél és értelmesen. Kicsit talán túlságosan is rejtélyeskedő, kifinomult, lágy, túlságosan sztárparádés, még az executive producert is Brad Pittnek hívják, és A+ kategóriás színésznők igyekeztek, hogy legalább egy apró szerepet elcsípjenek ebben a nagyon női filmben.
Tényleg nagyon női, az is akar lenni, végre egyszer nem férfiak lényegülnek át, vagy lesznek nagyon is megértők, hanem igazi nők beszélnek az asszonyszerelemről és aszszonysorsról. Rebecca Miller az író és rendező, aki, úgy látszik, nagyon meggyőző is tud lenni, mert a pár perces szerepekhez ott van Monica Bellucci, Julianne Moore, Winona Ryder, vagy a már a Szabadság útjaiban is feltűnő, és most egy teljesen más karakterben egészen bravúros Zoe Kazan. És persze főszerepel Robin Wright Penn, aki még akkor is jó színésznő, ha a nézőnek az az érzése, hogy miközben végzi a munkáját, közben már az Oscar-díj-átadáskor elmondandó beszédét fogalmazza. Hanem amit tekintettel, homlokráncolással, bágyadtsággal, lassulással el lehet mondani egy nőről, akinek csendes idegösszeomlása van, azt Robin Wright Penn elmondja.
A sztárparádé némileg akadálya lehet annak, hogy a néző egészen komolyan vegye a filmet, de annyi baj legyen. Az persze kicsit furcsa, hogy a kevés eszközzel, leginkább a hangjával dolgozó Alan Arkin és a látványosan külsőséges Winona Ryder ugyanabban a filmben játszik, a színészek irányításában láthatóan gyenge kezű Rebecca Miller, mintha még mindig azon csodálkozna, hogy az általa megírt mondatok mennyivel jelentősebbekké válnak attól, hogy profik mondják el őket, viszont így felszabadulunk a történet súlya alól. Mert nem is akkora taplóság ez a Keanu Reevesszel kapcsolatos gondolat.
A történetben Pippa Lee profi önfeláldozó, aki élete nagy hányadát töltötte el azzal, hogy egy erős férfi felesége. Ettől a tehertől megszabadulva, ötvenévesen elhatározza, hogy elindul a jövő felé, egy másik erős, kevésszavú férfi oldalán. Ami női szemmel nézve csodálatos dolog, végre kimondja valaki, hogy nem ér véget az élet a gyerekneveléssel, ha végre kirepülnek az utódok, még rengeteg tenni-, látni-, élnivaló marad. Férfiszemmel viszont az a tanulság, hogy itt vannak körülöttünk ezek a fantasztikus, okos, sokat látott és még mindig szép asszonyok, akik alig várják, hogy megmenthessenek bennünket, és értünk áldozzák föl magukat. Nem lesz egy perc nyugtunk sem.
