David Fincher igazán rendes munkát végzett A tetovált lány amerikai verziójában, a Millenium-trilógiát nem ismerő nézőknek akár még katartikus élmény is lehet.
David Fincher persze nem is hibázhatott nagyot, hiszen az alapmű, Stieg Larsson Millenium-sorozata az elmúlt évtized egyik legerősebb irodalmi műve, ami a krimi műfajának álcája mögött olyan fontos társadalmi és történelmi jelenségeket boncolgat, mint a nőgyűlölet, a svéd fasizmus, a média szabadsága, hogy az internet előnyeiről és hátrányairól már ne is beszéljünk.
Azoknak, akik valahogy lemaradtak a Millenium-őrületről, nem árt felvázolni a történetet, amely röviden annyi, hogy egy balul sikerült leleplezés után egy tényfeltáró újságíró, Mikael Blomkvist különös megbízást kap, egy negyven évvel ezelőtt történt rejtélyes gyilkosságot kell kinyomoznia, amiben segítségére lesz egy elképesztő memóriával és nem éppen törvényes módszerekkel dolgozó fiatal hackerlány, Lisbeth Salander.
Hacsak valaki nem veszi azt a bátorságot, hogy Stieg Larsson remekművét átírja, kiforgassa, meghamisítsa, akkor egyszerűen nem csinálhat belőle rossz adaptációt. Fincher szerencsére nem vette magának a bátorságot, ezért A tetovált lány remake-je egy igazi profin elkészített mozi lett, még akkor is, ha az előzményeket ismerő nézők inkább jó iparos munkának, mint művészi alkotásnak neveznék.
02
Hogy ez így történhetett igazából csak egy dolognak köszönhető, annak, hogy az amerikai rendező valószínűleg túl sokszor nézte meg a Niels Arden Oplev által rendezett svéd verziót. A tetovált lány első filmes változata közel tökéletesre sikerült (kritikánk itt olvasható), úgy a forgatókönyvet, mint a helyszínek és a színészek kiválasztását illetően. Nem csoda hát, ha ezt felülmúlni még akkora büdzsével sem lehet, mint ami Fincher rendelkezésére állt (140 millió dollár).
A remake így aztán egy copypaste-jellegű mozi lett, ami persze az amerikai filmek átlagszínvonalát tekintve máris nagy szó. A helyszínek, a forgatókönyv és még az amerikai szereplők is a svéd mintát követik, már-már annyira, hogy szinte európai filmnek számít. És bár mindenki erre számított, külön meglepetés, hogy nem turbózták fel benne az erőszakos és szexuális jeleneteket.
Fincher valószínűleg jobban járt volna, ha szűz szemmel kezd A tetovált lány megrendezésébe, és csak a könyvből indul ki. Mert akármennyire is nehéz darab a trilógia első része, valószínűleg hozzá lehetett volna nyúlni másképpen is, mint ahogy a svédek tették.
A jó szándékot és a professzionalizmust azonban nem lehet elvitatni tőle, és tulajdonképpen utólag még a színészválogatásán sem kell fanyalogni. A Mikael Blomkvist szerepére kiválasztott Daniel Craig ugyanis talán most először mutatta meg, hogy nemcsak kemény legényeket képes játszani, hogy több van a fejében, mint hogy megjegyezze, melyik zsebébe is dugta a bomba távirányítóját. Tőle szokatlan módon még az arcizmait is működésbe hozta, bár nem vitte túlzásba. Blomkvist karaktere, a tehetséges lúzer Craig megformálásában elég hihető lett, még úgy is, hogy közel sem rendelkezik olyan kvalitásokkal, mint svéd kollégája, Michael Nyqvist.
Tulajdonképpen Rooney Marával sem lőtt nagyon félre, a semmiből kiugrott fiatal színésznő valószínűleg mindent megtett azért, hogy Lisbeth Salanderré váljon, arról már nem ő tehet, hogy a regény főhősnője olyan mértékben pszichotikus, vad és kontrolálhatatlan személyiség, amilyen szerencsére nem sok rohangál a világban. Rooney Marának inkább külsőségeiben sikerült megfogni a karaktert, a félőrült zseni belső motivációit azonban valószínűleg nem érezte át teljesen. Noomi Rapace-hoz képest így aztán csak egy tétova lánynak tűnik, aki nem tudja eldönteni, hogy ma punknak vagy emósnak fésülje-e a haját.
Persze lehet, hogy ez csak kekeckedés, és azoknak, akik sem a bestsellert nem olvasták, sem pedig a svéd verziót nem látták, Fincher mozija katartikus élmény lesz. Azok viszont, akik mindezeken már túl vannak, feltehetően némileg csalódva távoznak majd a moziból. De tegyük hozzá, ez nemcsak Fincher hibája lesz, ugyanis akármennyire is erős mű A tetovált lány, harmadszorra-negyedszerre már nem képes akkora hatást kiváltani a hardcore rajongókból, 8/10.
De az amerikaiaknak még van lehetőségük szépíteni, mivel a folytatás, A lány, aki a tűzzel játszik svéd verziója egy szerencsétlen rendezőváltás miatt elég gyengére sikerült.
