Már a magyar mozikban is láthatjuk, milyen hiteltelen film hozta el az A-kategóriás fesztivál forgatókönyv díját. Hiába a dokumentarista kamerakezelés a Lorna csendje című belga filmnek köze sincs a valósághoz. Az emberkereskedelem mocskos témájának feldolgozásában elmulasztották bemutatni a függőségi viszonyt, az erőszakot, az egymásra utaltságot, és a rettegett gengszter szerepét egy negyvenkilós, helyes olasz fiúval játszatták el.
Botrány, hogy Jean-Pierre és Luc Dardenne plasztiklap mögül, gumikesztyűvel készült filmjét beszopták Cannes-ban és elhozhatta a legjobb forgatókönyvért járó díjat. Nem azért mondom ezt, mert Mundruczó vagy Delta-rajongó volnék, nem vagyok, hanem, mert a Lorna csendje hiteltelen, trehány munka.
A film főszereplője Lorna, egy albán menekült lány, aki a belga állampolgárságért névházasságot köt egy drogos fiúval. Persze nem ő fizeti ki a tarifát, hanem egy félalvilági figura, Fabio, akinek további tervei vannak a lánnyal. Férjhez adná egy oroszhoz, aki szintén fizetne a házassággal szerzett állampolgárságért, Lorna pedig a pénzből megnyitná álmai snackbárját az albán pasijával. A drogos srác azonban útban van és a lány nehezen nyeli le, hogy az ő anyagi jóléte érdekében egy embernek meg kéne halnia.
Ez idáig még jól hangzik, de sajnos a filmben kísérletet sem tesznek a szereplők egymáshoz való viszonyának tisztázására, motivációinak és érzelmi változásainak az ábrázolására. Nem a színészek tehetnek róla, hogy halványak a karaktereik. A Lorna szerepét alakító Arta Dobroshi és a drogos fiút játszó Jérémie Renier például nagyon jók, és a negyvenkilós, helyes olasz srác, Fabrizio Rongione sem tehet róla, hogy ráosztották a gengszter szerepét. Az egész produkció hiteltelensége teszi feleslegessé a munkájukat.
Baromira utálom, hogyha a szereplők személyiségének ábrázolása helyett azt kell néznem, hogy raknak be egy nejlonszatyorba huszonöt cédét, kettesével, vagy hogy fizetnek a netkávézóban, fésülködnek a tükör előtt, valós időben. Slendrián, álszent, művészieskedő megoldások ezek, miközben súlyos gellereket enged meg magának a rendezőpáros. Nem magyarázzák el, mitől lesz hirtelen erkölcsös Lorna és kvázi szerelmes a drogos fiúba, akivel odáig elutasítóan, fagyosan bánt. Az egyik képen még megpróbál megszabadulni a hülye hernyós vinnyogásától, a következőben pedig harcosan kiáll a leállási terv mellett és kirúgja a dílert a lakásból. A tiszta üzleti kapcsolatból felelős társsá változik, minden átmenet nélkül.
És nem ez az összes baj, az egész film bűzlik a hozzá nem értéstől. Egyszer menjen már el egy bevándorlónegyedbe az, aki azt hiszi, hogy egy ember- és lánykereskedő megengedi, hogy szuverén életet éljen az áldozata, mobilt tartson, rendőrségre járkáljon és tanúkat gyűjtsön. Nyálazzon már át egy emberkereskedelem témájában készült statisztikai becslést, ha azt hiszi, hogy két és félezer eurót fizetnek egy állampolgárságért a piacon. Menjen már el egy börtönbe és kérjen interjút emberkereskedelemért lecsukottaktól, vagy legalább kérje ki az aktájukat és fotójukat.
Vagy kölcsönözze ki például a Lilja 4-evert, hogy a világ minden táján készült számtalan dokfilm némelyikének abszolválásáról ne is beszéljünk. És egyáltalán olvasson legalább újságot, ha azt hiszi, hogy állampolgárságot azonnal adnak egy albán bevándorlónak, ha hozzámegy egy belga junkie-hoz, és hogy a hatóságoknak nem tűnik fel, ha fél év után hozzámegy egy orosz bevándorlóhoz, akivel még csak egy nyelvet sem beszél.
Akiknek csak elképzeléseik vannak mindezekről, azok inkább kussoljanak, akik meg ezért még díjakat is osztogatnak, azok totál súlytalan arcok, még ha Cannes-ban ülnek is. 5/10, és még jófej voltam.
