Peter Lepeniotis első egészestés animációs filmje, A mogyoró-meló tisztességes iparos munka szerethető karakterekkel, megfontolandó tanulsággal, szellemes történettel és takarékon égő humorral – igazi biztonsági játék, ami úgy tűnik azonban, hogy a célközönségnél tökéletesen működik.
Egyik kisgyermekes barátom, amikor fanyalogva mondtam, hogy este A mogyoró-melóra megyek, irigykedve csak annyit mondott, jaj, mi már úgy várjuk. Értette nyilvánvalóan a gyerekeire. Úgy tűnik, a mókus téma megunhatatlan a legkisebbek körében, Chip és Dale, Alvinék és persze az elévülhetetlen érdemű Misi után Grimbusz is betört a gyerekköztudatba, hogy betöltse az ügyeletes mókussztár pozícióját. Grimbusz és rágcsáló barátai nem maradnak el amerikai elődeiktől, a film – még ha azok erősen sablonosak is – a karakterekben elfogadhatóan teljesít. Az önimádió Grayson, vagy a szupercuki Haver kifejezetten jól sikerült figurák.
Az öntörvényű Grimbusz – aki végül persze megtanulja a leckét – csak magára gondol, amikor a mogyorós kordély kirablására tör. Az akció sajnos balszerencsésen végződik, a park lakóinak téli éléskamrája lesz a mókus önzésének ára. A büntetés nem marad el, Grimbusznak mennie kell – méghozzá a veszélyes – és Maurey rágcsa boltjának formájában nagy lehetőségeket tartogató nagyvárosba. Grimbusz úgy dönt, kirámolja a boltot – de nem számol a park éhező állataival, és a boltot csak álcának használó bankrablókkal.
Peter Lepeniotis saját – Lorne Cameronnal és Daniel Wooddal közösen írt – forgatókönyvéből dolgozott, a történet tulajdonképpen a Banki meló gyerekeknek szánt parafrázisa. Az ötlet kétségkívül jó, a történettel nincs is igazán semmit gond, bár 8 év fölött minden fordulat erősen kiszámítható. És akkor most nagyon határozottan aláhúznám a 8 év fölöttet. Merthogy miközben én időnként unatkoztam, a poénokat pedig igencsak erőtlennek ítéltem, a moziban ülő gyerektömeg szemlátomást remekül szórakozott. Nevettek a viccesnek szánt részeken, megdöbbentek a fordulatoknál, szomorkodtak, ha a hősöknek valami nem sikerült, majd a moziból kifelé jövet hangosan lelkendeztek, milyen csuda klassz film is volt A mogyoró-meló – azt hiszem tehát, Peter Lepeniotis teljesítette a küldetést. Még ha az ásítozó szülőknek is jut néhány geg – a finálé a maga koreai módján például kifejezetten szellemes –, az tény, hogy ez egy igazi, a felnőtteknek szánt másodlagos rétegeket teljességgel mellőző gyerekmozi.
