Tóth Tamás Moszkvában végezte a filmfőiskolát, így első két játékfilmjét orosz-magyar koprodukcióban készíthette. Szemle díjas első filmje, a szibériai acélgyári munkások között játszódó "Vasisten gyermekei" (1993), a népmesék és az akciófilmek világának ironikus keveréke volt, a "Natasa" (1997) pedig a Lomonoszov Egyetem hatalmas kollégiumának különös lakói között bolyongó magyar egyetemistáról szólt. Tóth legutóbbi filmjeit már Magyarországon forgatta. Mindkettő helyszíne egy lepusztult seholsincs város, egy talán Budapest. Az "Anarchisták" (2000) egy misztikus, lázadó szerelem, míg a "Rinaldo" (2002) egy kopott külvárosi bérház történetét mondja el. Filmjeinek hősei többnyire hermetikus világban élő, ígéretes különcök, hóbortos karakterek. Natasa, Gavrilo vagy Rinaldo a sámánizmus, az anarchizmus vagy a szabaduló művészet csodálatra méltó megszállottai, felnőtt mesehősök, akiknek a hétköznapok világához nem sok köze van.
Tóth Tamás legutóbbi filmjében - John Sturges "Hét mesterlövész"-éhez hasonlóan - Kuroszava "Hét szamuráj"-át igyekszik saját korához és országához formálni. A világhírű történetben szegény falusiak kóbor szamurájokat bérelnek fel, hogy megvédjék őket egy rablóbandától, míg a "Rinaldo"-ban nincstelen bérházlakók, munkanélküli acélgyári munkások és közülük kikerült verőlegények bandája alkotják a szereplőgárdát. A bérház nyugdíjból, alkalmi munkákból, guberálásból élő lakói teljesen kiszolgáltatottá válnak az ismeretlen telekspekulánsoknak dolgozó verőlegény-csapat támadásaival szemben. A banda tagjai (élükön Bán Jánossal és Badár Sándorral) valóban emlékeztetnek némileg azokra a rossz arcú japán banditákra, akiknek még grimaszolniuk sem kellett, hogy bármely arckifejezésük elrettentse környezetüket. Csak ők ezt magyarul csinálják. Bőrdzseki, rágógumi, napszemüveg, baseballütő és nyersbrutál legfőbb hadifelszerelésük.
Remek ötlet lenne ez a honosítás. S külön érdekessége, hogy Kuroszavától eltérően Tóth Tamás fő célja nem a jellemábrázolás, hanem hogy a kis magyar permanens világvégét morbid giccsként idézze meg. Kár, hogy annyi műfaj klisét használva sem tudta eldönteni mit is akar készíteni: akciófilmet, szappanoperát vagy azok paródiáját. A film úgy tűnik, mindhármat rendeltetett képviselni, de sajnos nem áll össze az ötvözet. Ha nem lenne annyi humorérzék nélkül lekoppintott western beállítás, s vagy fél tucat túl komolyan vett és az unalomig végigvitt romantikus szerelmi szál, talán jobban sikerül az ígéretes kísérlet. A kritikusok Tóth Tamás legutóbbi filmjeit nem fogadták túl lelkesen. Misztikus történeteit homályosnak, a hátteret s a szereplők motivációit túl hiányosnak találták. Ezúttal éppen a hiábavalóan túlzásba vitt dramaturgia okozza majd a támadási felületet. Igazából nem tudni kikhez is szól ez a film s az is bizonytalan, hogy megtalálja-e valaha közönségét, de rasszisták, sznobok, országimázs központok, verőlegény céhek kirohanása garantált. Mindezek ellenére még ebben a filmben is megtalálható, amiért érdemes felkeresni Tóth Tamás filmjeit: különleges érzéke anakronisztikus történetek, misztikus figurák elbeszéléséhez. Az ezt mutató kivételes pillanatok ott vannak a háztetőkön átszökő, hallgatag késdobáló akrobata, Rinaldo vagy a magát mindenkinek kellető kacér szűz, a cigánylány néhány jelenetében. Ha valamilyen csoda folytán újra feltámadna a magyar mesefilm gyártás, Tóth bizonyára az egyik legjelesebb alkotója lehetne.
