Az utóbbi néhány évben óriási sikere volt az 1920-as évek nagyvárosaiban játszódó filmeknek, sorozatoknak. Az említett korszakot olyan romantikus nosztalgia lengi körül, hogy divatossá vált minden, ami ,,onnan jön”. A legkedveltebb helyszín még mindig New York, itt veti meg lábát Fitzgerald leghíresebb könyvének főhőse is.
[img id=511501 instance=1 align=left img]Magyarországon a fordítás aktualizálását a második Gatsby-adaptáció májusi megjelenése mozdította elő. Tulajdonképpen a 20-as évek egyik legsikeresebb amerikai bestselleréről van szó, mely igazán időtállónak bizonyul már majdnem száz éve.
Az író mindent, ami garantálta a népszerűséget, belesűrített alig kétszáz oldalas regényébe. A pénzt, csillogást, felemelkedést jelképező keleti parti metropoliszt, annak legendákból szőtt kétes hírű figuráit, a féktelen partikat, lenyűgöző rezidenciákat és enteriőröket, elkényeztetett nőket, valamint a tragikus – és halhatatlan – szerelmet.
Az amerikai fejlődés aranykorában New Yorkot elözönlötték a munkára és természetesen a gyors anyagi felemelkedésre éhes embertömegek. Gatsby, az ismeretlen múltú nagyvállalkozó és narrátorunk, a kezdő tőzsdeügynök is tipikus szereplői a város társadalmának. Fitzgerald nem csinált vattacukrot a történetből. A gazdag és sikeres szereplők életében kivétel nélkül ott a fekete folt homályos üzletek, tisztességtelenség, agresszió, szeretők vagy megkeseredettség formájában.
Gatsby személye – akármilyen sötét részletek vannak a múltjában – kiemelkedik a környezetében mozgó szereplők tömegéből. Titokzatos és udvarias, nagyvonalú és tiszteletreméltó, komoly és következetes. A végletekig következetes. Évek alatt megszerzett óriási vagyonával egyetlen célja van: lenyűgözni és megszerezni élete szerelmét. Gondosan felépített terve végződhetne tündérmeseként is.
Gatsby tragédiája, hogy ragaszkodik egy álmához, mindent megtesz érte, túl sok mindent, viszont nem számol a lehetséges akadályokkal. Megtestesítője optimista, kissé naiv és feltörekvő nemzedékének, mely éppen igyekszik elfelejteni a Nagy Háború sötét felhőit, mit sem gondolva még a 20. század nyomorító, csalódásokat okozó évtizedeivel.
Lehet tépelődni azon, hogyan folytatódna a történet a főszereplő halála nélkül, de az események ismerete alapján valószínűsíthető, hogy a boldog vég kizárt. Az, amiért érdemes volt élnie a főhősnek – vagy inkább, amire feltette az életét –, meghiúsulni látszik a végkifejlethez közeledve. Pénzzel mindent elért, de szerelmet nem tudott vásárolni, és a halált sem kerülhette el.
[img id=511504 instance=1 align=left img]A könyv elvarratlan szála jó adag gondolkodni valót ad az olvasónak. A főhősnővel kapcsolatos utolsó mondat kiábrándító: ,,Tom és Daisy felelőtlen emberek voltak – amerre csak jártak, mindent és mindenkit összetörtek, aztán ijedtükben visszahúzódtak a pénzük bástyái mögé…”
Vajon hogyan számol el Daisy a lelkiismeretével – azok után, hogy három ember élete szárad a lelkén? Ez már egy következő regény témája lehetne. Egy másik Fitzgeraldtól, talán.
És még valamiért lehet nagyon élvezni ezt a könyvet: a hangulatáért. Fitzgerald stílusát ilyesfajta mondatok fémjelzik: ,,A hold egyre magasabbra emelkedett, s az öböl vizén kis ezüst pikkelyek háromszöge úszott, halkan rezegve a bendzsók éles, fémesen pengő hangjának ritmusára. […]
A szaxofonok egész éjszaka a Beale Street Blues bánatos dallamát zokogták, miközben száz meg száz arany és ezüst cipellő csusszant a táncparkett csillagporában.” Ki ne akarna belemerülni?
