Mindannyian, mindig ugyanazokat a köröket futjuk. Hiába fogadjuk meg, hogy tanulunk a múlt eseményeiből, korábbi hibáinkat sem akarjuk ismételten elkövetni, de valahogy mégis mindig úgy alakul, hogy ismerős helyzetek köszönnek vissza ránk, legyen szó érzelmekről, vagy akár szakmai kérdésekről. Vincent LaMarca (Robert De Niro) is éppen ezzel a "körkörösséggel" küzd Az igazság órája című krimiben.
Még egészen kicsi volt, amikor apja meggyilkolt egy gyermeket. Igaz, mindennek már legalább negyven éve, mégis, Vincent a mai napig nem tudta feldolgozni a történteket. Valószínűleg ez a trauma is közrejátszott abban, hogy zsarunak állt. Munkáját remekül végzi, ösztönei eddig még sosem hagyták cserben, s makacsul hiszi, hogy ha valaki elkövetett valamit, azért lakolnia kell.
Persze a tökéletes családi élet számára mindörökre csupán illúzió maradt. Feleségét és fiát tizennégy évvel ezelőtt otthagyta, mert a családi idill álcája mögött sem tűnt el az a féle nyughatatlanság, amit apja tette óta érzett magában. Fia, Joey (James Franco) másként próbálja meg feldolgozni a rendezetlen viszonyokból eredő feszültségeket. Drogozik, sodródik az árral, kétes ügyletekbe keveredik, ráadásul egy valag pénzzel tartozik jó néhány, nem igazán toleráns pénzintézetnek. Egy személyes konfliktus során véletlenül leszúr egy drogdílert, aki belehal sérüléseibe. S mit ad isten, a gyilkossági ügyben éppen az apa kezd nyomozni...
Megváltást nyerhet-e a gyermek apja bűneiért? Egyáltalán neki kell-e remélnie azt? Kiküszöbölhető-e egy korábbi hiba azzal, hogy újabbakat követünk el helyette? Ilyen és ehhez hasonló morális kérdéseket feszeget a film, amely megtörtént eseményeken alapszik.
Robert De Niro mint zsaru. Volt már alkalmunk többször is hasonló szerepkörben látni korunk egyik vitathatatlanul legjobb színészét, szóval a képlet már bevált, bizonyított. Michael Caton-Jones rendezővel ráadásul nem is most dolgozik együtt először (Ez a fiúk sorsa, 1993), s mint akkor is, kettejük munkájának újabb gyümölcse is első osztályú szórakozást kínál.
