Mielőtt még gyorsan továbblapoznánk, szögezzük le frissiben, hogy ez A Kilimandzsáró hava nem az A Kilimandzsáró hava. A francia Robert Guédiguian filmjének köze nincs Hemingwayhez, a nagy vadász-íróhoz, ha csak abban nem, hogy ő szintúgy mesteri módon ötvözi a mély morális problémákat felvető, őszinte hangú realizmust az idealisztikus eszmények romantikájával.
Sors-lottó
Hemingway helyett Victor Hugo áll Guédiguian mögött, ugyanis az ő egyik híres verse (Les pauvres gens – magyarul kb. A szegények) ihlette a filmet. Adott hát a veretes irodalmi háttér, amely még akkor is erős támasz, ha alkalomadtán az adaptátor messze elrugaszkodik tőle. A francia filmes ismét kedvenc "nyugodt" városába, Marseilles-be helyezi el történetét, aminek színes lakosságát, sikátorait és óriási kikötőjét, alapvető életét és problémáit jól ismeri. Az eredeti, halász férjét gyermekeivel hazaváró feleség félelmetes és rettegéssel teli éjszakát elmesélő történet is megállta volna a helyét ebben a környezetben, azonban Guédiguian többet akar elmondani egy viszonylag egyszerű morális kérdést felvető kriminél. E film kínosan közönséges jelenettel indít: a kikötő hajógyárában leépítik a hegesztőbrigádot. A hosszú névsorolvasás mintegy röpke, nem reprezentatív felmérés a marseille-i kikötő etnikai összetételéről (nagyjából minden negyedik név francia). Egy férfi dobozból, afféle tombolaként húzza elő sorban a neveket. Akinek nevét kihúzták, nem boldog – ő már biztosan az utcára kerül. Utolsó előttiként saját nevét is kihúzza, mire mellette ülő társa, nyilván valami szakszervezetis, pisszegve szól rá: Te hülye, a saját nevedet is beletetted? De Michel, a hajdani brigádvezető feddhetetlen jellem, saját magát is kirúgja, ha úgy hozza a sors. A következő képen már öltözőszekrényéről szedegeti le a képeket, köztük egy archív Spiderman-plakátot is. Nyilván a példaképe, hiszen ő is feddhetetlen jellem. Michel viszont még szegény is lett mellé, korkedvezményes nyugdíjas. A továbbiakban meglátjuk, hogy van még lejjebb is, hiszen egy kedves búcsúztatási ünnepség után, ahol Michel a többiek által részére összeadott repülőjegyet, valamint némi költőpénzt kapott ajándékba, egy otthoni kártyacsatát brutális támadás szakít félbe: a két álarcos támadó a pénzt, bankkártyákat valamint a repjegyeket követeli…
Mint a mesében…
[img id=373407 instance=1 align=left img]Furcsa csavarral áll feje tetejére azonban a klasszikus dosztojevszkiji toposz, ezúttal nem a bűnös bűnhődése, hanem az áldozat bűnös iránti viszonya, annak változásának folyamata, miértjei kerülnek górcső alá. Ekképpen a bűntény átlátszó is, mint az ablak. Természetszerűleg, az elkövető kiléte sem maradhat sokáig titokban, hiszen ott kellett lennie a búcsúünnepségen, különben honnan tudna repjegyekről, meg a pénzről. Nem késlekedik bemutatásával a rendező sem. Rövidesen mi is megismerjük a fiatal bűnelkövetőt, aki valóban Michel egyik munkatársa, aki vele együtt került lapátra. Tettének oka sem kérdéses: irigység okozta gyűlölet. A film negyedénél járunk, tehát nem a bűn, a krimi érdekli Guédiguiant, hanem annak természete: milyen válaszokat adhatunk a válság, a válság okozta szegénység kihívásaira? Miért éppen olyanokat, amilyeneket sokszor, és miért nem lehet másképpen? Nos, a rendező végkövetkeztetése meglehetősen idealisztikus, de az út, melyen eljut odáig, véresen realisztikus. Bólintunk is: Aha, mint a mesében… Csak hát a valóság kíméletlen feltárása a dokumentumfilmek feladata lenne, a játékfilmektől, drámáktól mást várunk. Valami szépet, tanulságosat, megtisztítót.
"Az igazat mondd, ne csak a valódit…
a fényt, amelytől világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk." Mintha ismerné Guédiguian József Attila versét (is), hiszen megadja filmjében azt, amire vágyunk, a felemelő, szívmelengető feloldást. De miközben a szeretet lángja izzik fel a bűn "csendes" városa felett, az összeölelkező emberek mögött a tűzön odaég a kolbász, a háttérben szögesdrótból összegányolt kerítés düledezik, lent a városban pedig sziréna visszhangzik. Hinnünk kell, hogy ebben a tündérmesében, melyben élünk, itt is vannak köztünk még jó emberek, akik a szegénységben sem válnak gonosszá. De fel is kell tudnunk ismerni őket, ha szembejönnek. Erre jó ez a film is. Valamint arra is, hogy ehhez nem feltétlenül kell elvesztenünk realitásérzékünket sem, nyugodtan állhatunk a földön mindkét lábunkkal, főleg, hogy úgy még biztonságosabb is. A felmerülő nosztalgikusan balos, mozgalmi felhangokat lazán elhessegethetjük, ha éppen úgy tetszik, és a bugyuta amerikai szuperhősök helyett is kapunk egy valódi, húsvér igazit, akit ráadásul még egészségünk károsodása nélkül is lehet utánozni. Ja, igen, hiteles környezetábrázolás, plasztikus karakterek, satöbbi. Remek film, mégha picivel hosszabb is, egyenetlenebb is, mint kellene…
Kinek ajánljuk?
- Friss munkanélkülieknek, kötelező jelleggel!
- Nagyszülőknek és unokáknak.
- Marseille ismerőinek.
Kinek nem?
- Radikálisoknak.
- Az "igazi" szuperhősök rajongóinak.
- Kalandra, izgalomra, vérre és rettegésre vágyóknak.
8/10
