Hollywood két fénylő csillaga összeállt egy német rendezővel, hogy leróják tiszteletüket az álomgyár aranykora előtt.
A rendező
Florian Henckel von Donnersmarck neve talán még azoknak is ismerős lehet, akik nem különösebben nagy rajongói az európai filmeket. (Pedig a kortárs német filmművészetre tényleg érdemes figyelni.) A német rendező-forgatókönyvíró a Mások élete című drámájában a Stasi, az NDK hírhedt titkosrendőrségének módszereivel ismertet meg. Bemutatja a diktatúra léleknyomorító mechanizmusát, a besúgórendszer működését, a hírszerzés, zsarolás rideg rendszerét, az emberi meghasonlás stációit. A Mások élete elementális erővel hat a nézőre, mert arcközelbe tolja egy elnyomó hatalom megalázó, a magánéletet semmibe vevő, lélekgyilkos rendszerét. Nincs, aki ne tudna beleborzongani a történetbe. Donnersmarck filmjét Hollywood is szerette, be is gyűjtötte érte - többek között - a legjobb idegennyelvű alkotásnak járó Oscar-díjat.
Európai gyökerek
Az utazó szűk értelemben véve egy remake, a 2005-ös Anthony Zimmer leporolása és felhasználása. A rendező ugyanis csak a sztori alap elemeit veszi át, egy teljesen más jellegű filmet tesz le végül az asztalra. A francia eredeti egy izgalmas krimi, egy feszült nézői nyomozás, mondhatni a hitchcoocki hagyományokat viszi tovább jó ízléssel. Sophie Marceau titokzatos, Yvan Attal minden esetlenségével együtt is egy szimpatikus figura, akik belekeverednek egy macska-egér játékba. Jerome Salle történetének tétje Zimmer kiléte, míg Donnersmarck már a film első harmadában leleplezi hőseit. A francia történet trükkösen vezeti a nézőt, de nem ejt sorvezető morzsákat, mint Donnersmarck, inkább a befogadóra bízza a nyomozást. A német rendező ezzel szemben a szereplők közötti viszonyra helyezi a hangsúlyt, így alakít egy izgalmas krimiből egy romantikus szerelmi történetet.
Biccentés
[img id=260795 instance=1 align=left img]Donnersmarck egy nyilatkozatában azt mondta, olyan filmet szeretne, amely visszanyúl a hollywoodi álomgyár nagy ívű hagyományaihoz. Elegáns helyszínek, fantasztikus jelmezek, trükkös dialógok és csillogó sztárok. Depp szerinte menőbb, mint Bogart, Jolie pedig igézőbb, mint Marilyn Monroe volt. A lényeg nem az akción van, hanem a párbeszédeken, a film inkább az agytekervényeket dolgoztassa meg, mint a szívverésünket. Épp ezért tűnhet a film mai szemmel kicsit lassúnak és akciószegénynek. Pedig van benne lövöldözés bőségesen. A film példaszerűen hozza amit előzetesen vállalt, valóban olyan érzése van az embernek, mintha visszautazna a filmes történelemben. Csillogó ékszerek, tupírozott frizurák, pompás helyszínek, csak a fényglória-szerű világítás hiányzik Jolie feje mögül.
Látványos szélesvászon
Ha őszinték akarunk lenni, Az utazó - bár azt hozza, amit ígér - valójában egy közepesen izgalmas film lett. Mivel a rendező elhagyta a krimi szálat, és helyette inkább a szerelmi történetre koncentrált, az eredeti történet lényege veszett el. A hollywoodi tisztelgés szép gesztus, főleg, hogy egy európai rendező teszi ezt, a baj inkább az, hogy megragadt a külsőségeknél, a látványos díszleteknél és jelmezeknél. Jolie figurája nem attól lesz igéző, hogy ha belép egy terembe, akkor minden szem (női, férfi vegyesen) rá szegeződik, Depp pedig nem attól lesz karizmatikus, hogy az elszánt tekintetet variálni tudja a zavart nézéssel. Főleg, hogy karakterében elég gyakran fel-felsejlik Jack Sparrow figurája, ami minden, csak nem férfias. A film tempója néhol lassúnak tűnik, a végkifejlet meglehetősen kiszámítható. Azonban ha valaki rajong a klasszikus történetvezetésű, nagy ívű hollywoodi művekért, kedvelni fogja Az utazót. A csavart szerelmi történetek kedvelői meg pláne. De az Anthony Zimmert jobb nem számon kérni a filmen.
Kinek ajánljuk?
- Az álomgyár lelkes híveinek.
- Jolie és Depp rajongóknak.
- Velence szerelmeseinek.
Kinek nem?
- Akik valami izgalmas, nyomozós filmre számítanak.
- Az Anthony Zimmer kedvelőinek.
- Aki szerint egy filmben nem a körítés a lényeg.
6,5/10
