Egy napon vaskos borítékot kap egy franciaországi gumigyár. A borítékban képek lapulnak: az unalmas, szürke hivatalnoknak ismert Pignon van a fotókon, szegecses bőrruhában, más férfiakkal együtt. A képekből nyilvánvaló, hogy Pignon homoszexuális. Nehéz elképzelni, hogy néhány ilyen felvétel egy éppen elbocsátás előtt álló könyvelő helyzetén, Magyarországon jelentősen javítana, ám úgy látszik, a franciáknál más a módi. A vezér nem rúgja ki Pignont, mert fél, hogy tettét a melegek elleni fellépésként magyaráznák. Közben a fotók közkézen forognak a gyárban, s Pignon a pletykák főszereplője lesz. Az ötletből készülhetne harcos melegfilm, művészfilm vagy társadalmi dráma. Francis Veber rendező a fentiek helyett vígjátékot csinál. Ezt azért teheti meg, mert az egész csak játék. Pignon nem igazi meleg, hanem álmeleg, aki állása megtartása érdekében, meleg ismerőse tanácsára küld magáról fotókat. A film így szól is a melegekről meg nem is.
El lehetne intézni a filmet azzal, hogy jópofa komédia a Dilisek vacsorája rendezőjétől, melyben Daniel Auteuil és Gérard Depardieu, a két francia sztár meghatóan bohóckodik. De nem érdemes, mert egy ilyen filmnek üzenete van, különösen egy olyan országban, ahol a melegek tavaly még a saját felvonulásukra is csak álarcban mertek elmenni, és ahol a fent említett vígjátékot nemes egyszerűséggel Addig jár a köcsög a kútra... címmel akarják piacra dobni, míg valaki nem szól, hogy fiúk, azért ezt ne. A végső változat Addig jár a korsó a kútra... lett, így a cím - bár a történethez semmi köze - a jó ízlés határain belül marad. Hiába, működik a reflex: ha homokos van a vígjátékban, akkor őrajta kell nevetni. De fordult a világ, üzeni nekünk Veber, most már a tudatlanságon és az előítéleteken nevetünk. Sőt a főszereplő egyenesen vélt homoszexualitása miatt csinál karriert. Kollégái, miután titkát megtudták, egyszerre különlegesnek és eredetinek tartják Pignont.
A film nevelő jelleggel beiktat egy rövid közjátékot, melyben két egyszerű lelkivilágú fickó elveri Pignont, csak azért, mert homoszexuálisnak gondolják. Szintén kihagyhatatlan a filmből a macho férfi alakja, akit Gérard Depardieu játszik, s aki kis híján más irányba viszi a filmet. Santini ugyanis, aki kezdetben csak azért barátkozik Pignonnal, nehogy főnöke rájöjjön, hogy utálja a melegeket, lassacskán alaposan megváltozik. A film egyetlen valóban megrázó jelenetében a robusztus Santini arra kéri a vállalati ebédlőben Pignont, hogy költözzenek össze, és éljenek együtt. Amikor Pignon elutasítja, Santini összeomlik. Aztán persze minden rendbe jön, mindenki jól jár, Santini is meggyógyul, és teljes az öröm. Kellemes, intelligens vígjátékot látunk, kommersz tálalásban, félvagány témával. Egy ilyen film felértékelődik egy olyan országban, ahol a homoszexualitást még mindig értetlenség, tudatlanság és titkolózás veszi körül.
