A boldogság közel van - tudjuk meg az új magyar szinglifilm záró monológjából. Nem kell messzi világokba vágyódnunk, szélsőséges élményeket átélnünk ahhoz, hogy mindent megtaláljunk, amiért élni érdemes. Paradox módon a megállapodott bölcsességhez az élményhajszoláson és elvágyódáson keresztül vezet az út: csak akkor tudjuk eléggé értékelni óvodáskori bújócskapartnerünk emberi kvalitásait, ha előtte kellően sokszor beleestünk a könnyű flörtre vágyó hűtlenkedők, a házasságszédelgők vagy az érzéketlen szörnyetegek csapdájába.
A történet kezdetén Kéki Kata (Hámori Gabriella) sikeres fiatal nő, stabil majdnem vőlegénye és megbecsült állása van. Aztán hirtelen megszakad az idill. Katában egy végzetesnek bizonyuló másfél napra felülkerekedik az élvhajhász nő, aki a karfiolvásárló és vitaminadagoló barátjánál vonzóbbnak látja egykori szerelmét. A pillanatnyi eltévelyedés a két szék között végződik. És mivel a baj nem jár egyedül, Katát munkahelyéről is kiteszik, úgyhogy a kínos szórakozóhelyi ismerkedéseket időnként kínos állásinterjúk színezik. Közben a tapasztalt, férjezett barátnők (Major Melinda, Ónodi Eszter, Schell Judit) tartják a lelket az egyre inkább nekikeseredő Katában. A hősnőnk útjába kerülő férfiak pedig gyávák és hűtlenkedők, kötöttségekre nem vágyó beköszönő vendégek vagy érzéketlen, keményszívű menedzserek (Csányi Sándor, László Zsolt). Kata örlődik egy darabig, majd végül rájön, hogy többet ér ő, mint a reménytelenül hajszolt világ egésze, és rátalál a boldogság valódi forrására.
Az Állítsátok meg Terézanyut! című új magyar film - akár a Bridget Jones naplója - az egyedülálló felnőtt nő vergődéséről, az úgynevezett szinglilétről szól. Bridget Jones azért válhatott kultikus figurává, mert felmentette az önmagukat szerencsétlen vesztesnek látó szingliket, és jóságosan hátba veregette őket: persze hogy lesz jobb, persze hogy eljön az igazi. A Terézanyu továbbmegy: a világ és a szingli össze nem illése itt nem a főhősnő csetlő-botló szerencsétlenkedéséből fakad, itt már kizökkent az idő: szociálisan deviáns hősnőnk tiszta és romlatlan, a világ a maga konvencióival pedig szenynyes és hazug. A párkapcsolatok sekélyesek, a házasságból csak kifelé kacsingathat az ember. Az egyetlen morálisan tartható attitűd a szingli Kéki Kata sajátja: mindenkire kiáradó nyitottság, fogékonyság és jótékonykodás, kalkuttai Teréz anya szellemében.
Merész vállalkozás azonban a nagyvárosi szingli lányból drámai hősnőt, erkölcsi etalont faragni, olyannyira, hogy kínosan meghaladja a vígjáték műfaji kereteit és az alkotók lehetőségeit. Kata belső vívódását a filmkészítők úgy érzékeltetik, hogy a fürdőlepedőbe csavart nagyvilági, könnyed nő fájón didaktikusan elbeszélget kevésbé lenge öltözetű, szorongós és naiv önmagával. A családi viszonyok, barátnői és párkapcsolatok kevéssé árnyaltak, a párbeszédek hitelessége gyakran áldozatául esik egy-egy könnyű poénnak, szóviccnek, filmtörténeti utalásnak vagy kultuszklisének. Minél kevésbé akar mélynek mutatkozni a jelenet, annál jobb a forgatókönyv, és annál ötletesebb a rendezés. A lényegtelen mellékszálak és tanulság nélküli epizódok a film valódi erősségei: az üzleti szféra álságos állásinterjúit, a féltékeny idősebb kolléganő lekezelő modorát vagy a kamionsofőröknek tartott kommunikációs tréninget bemutató és kifigurázó részek önfeledt szórakoztatást nyújtanak. A film képi világa (Pados Gyula operatőr munkája) egészen professzionális, a színészek egységesen jók, Hámori Gabriella pedig nagyon vonzó jelenség, akinek bármit megbocsátunk. A vígjátékba csempészett mélységről pedig csak annyit: kevesebb több lett volna.
