A 90-es évek a dán film második nagy virágzása (az első a némafilm-korszakban volt) volt, elsősorban a híres-nevezetes Dogma-filmeknek köszönhetően. Vájtszemű filmrajongók százezrei tanulták meg szerte a világon, Dániában bizony nemcsak pornó- és Olsen banda-típusú filmek készülnek. Az új művészfilm-nagyhatalom célközönsége tekintetébe márkanév lett Dánia, talán ennek is köszönhető, hogy rövid időn belül második Christoffer Boe filmbe futhatnak bele a művész mozik hűséges látogatói.
Az első Boe-film, a Rekonstrukció külföldön komoly kritikai sikert aratott, míg a nézők nehezen fogadták be a különös kép világgal és történetmesélési technikával megálmodott filmet. Boe és csapata, a Hr. Boe & Co., amely tulajdonképpen egyfajta művészcsoport, nem pedig gazdasági társaság, kihasználva a Dogma-filmek sikerének köszönhető igen nyitott és bőkezű, dán filmfinanszírozási rendszert, nincs rákényszerülve arra, hogy megfeleljen bármilyen külső elvárásnak, így tökéletes szabadságban alkothat. Kvázi művészetet csinálnak, amely manapság nemigen használatos kifejezés a filmmel, mint műfajjal kapcsolatosan. A Rekonstrukció ennek megfelelően a romantikus filmet tűzte ki vizsgálat tárgyává, kliséit gondosan kerülve, helyükre újakat alkotva, talán sikerült néhány, az analitikus gondolkozást sportszerűen űző bölcsész fejébe szöget ütnie.
Az Allegro felfogható a második tételnek, ha a Rekonstrukciót, mint egy szerelmi témájú, filozofikus zenemű első tételét értelmezzük, azonban a szó jelentésével ellentétben a film nem gyors, sőt, inkább lassú. Zetterstrom, a híres zongoraművész hosszú távollét után vendégjátékra érkezik szülővárosába, Koppenhágába. Itt azonban a szó nem egyszerűségében, szétesik. Elfelejti múltját, elveszti tehetségét, talán még kedvenc Bach-átiratát (Goldberg variációk-ária) is elfelejtené, ha nem szólna végig a filmben. Ez persze, tekintve Bach géniuszát, nem baj. Egy fura interjú alatt tudja meg, szülővárosában "keletkezett" egy elzárt terület, negyed, a Zóna. Ide kell elmennie, ebbe a tiltott zónába, hogy szembesüljön múltjával, és újra megtalálja önmagát. Elfelejtett múltja, a film szerint, egy gyönyörű lány, akit Helena Christensen, a minapi szupermodell alakít, nem is rosszul. Persze, divatvilágbeli pályafutása alatt megszokhatta a kamerát, és az elsőre tán nem egészen érthető instrukciókat is. Ennek megfelelően, csábosan néz, álmodozóan sétál, kedvesen mosolyog, sejtelmesen pillant. Néhány mondata nem zavarja. Az, aminek lennie kell, az első nagy szerelem. Valamiért azonban végzetes tettre szánja el magát.
Hogy miért, tulajdonképpen ezt kell kiderítenie Zetterstromnek, ezért megy a Zónába, amely nyugodtan összetévesztendő Tarkovszkij Sztalkerének Zónájával. Nagyjából ugyanarról a tiltott, csodás és félelmes helyről van szó mindkét műben. Titkok nyitja és vágyak beteljesítője. Pokol és mennyország. Az nem igazán világos, miért épp Koppenhága kellős közepén van, és ahová füstös kocsmák női WC-inek ajtaján lehet ki- és bejárni, de ha ott és úgy, hát ott és úgy. Itt egy hallgatag kését fenegető bácsi és egy tolószékes, de korántsem hallgatag másik bácsi lakják a titkos labirintust, akik a zongoristát különféle feladatok végrehajtására sarkallják, melynek köszönhetően visszatér, ami elveszett. Zetterstromnek ugyanúgy zarándokutat kell végrehajtania, mint Sztalkernek, neki is az újjászületés reményében. De míg Tarkovszkij a hit, az erkölcs, az etika, a tudomány és a kultúra alapkérdéseiről szól, addig Boe jóval profánabb dologról, a szerelemről értekezik. Zetterstrom figurája akár emlékeztethet is a legendás Bach-zongoristára, Glenn Gouldra, akiről az a hír járta, hogy annyira csak Bach éteri zenéje érdekelte, hogy szűzen halt meg. Zetterstr?mnek ugyan megadatik a szerelem, bár tönkre is teszi. Végül Zetterstrom megteszi utazását a Zónába (tulajdonképpen önanalízist végrehajtva) és újjá is születik erkölcsében és tehetségében egyaránt, a továbbiakat nyilván megtudjuk a következő tételből.
Ez a tétel azonban hagy egy jókora kérdőjelhalmazt is bennünk. Lehet, hogy elszoktunk a szabados, klisékerülő képi világtól, de ez alkalommal öncélú (ál)művészkedésnek tűnik csupán. Az, hogy valakinek a nyálából kinyerhető tehetsége, s amit egy bőröndhöz hasonlóan el lehet lopni, talán már a túlzás kategóriájába is belecsúszik. A valódi történet nélküli film, csak képi mondatokból építkező, olykor bizony zavaros filmvers kielégítetlenül hagyja az átlagnézőt. Ezzel együtt unikumként, ínyencek részére az Allegro választékbővítésként ajánlható.
