Jószerivel még meg sem melegedett a fogason Erlendur felügyelő (Vérvonal) télikabátja, ismét izlandi vendégeket köszönthetünk a kifutón. Nevezett rendőrnek hála legutóbb kiderítettük, hogy a távoli szigeten nemrégiben igazíthattak valamit az országimázson. Hátravonták a gejzíreket és az alkoholbetegeket, a reménytelen banki és egyéb természetű bűnözés pedig kiállt peckesen az első sorba. Vagy az analízisünk volt téves, vagy a túlsó oldalon megnyilatkozó híres vágó első önálló rendezése sikeredett veszekedetten old schoolra - úgy vélem, e fontos kérdésben például a Világbank simán nekünk adna igazat.
Egy szó, mint száz, a Családban marad tele van részeg emberekkel, de olyan hamisítatlan izlandicumnak számító mélyrészegekkel, akikre már az UNESCO is ráütötte a világvédettséget (Roger Moore-t küldték ki inspiciálni). És akkor is gejzíres film, ha magam speciel egyet sem számoltam össze - biztos lejátszottak, míg aludtam. Pontosabban szólva, a szél itt a gejzír. Attól nem könnyű az élet.
Pedig nagy öröm ér mindnyájunkat, esküvő készül egy távoli templomban, valahol vidéken, s onnan lehet megismerni, hogy piros a teteje. Mondhatjuk-e erre, hogy eltévedtünk, ha nem találjuk ennyi információ birtokában? - ezt a kétségkívül visszafogottan izgalmas kérdést vizsgálja a film. El lehet-e tévedni, akár még döntő állomások előtt is, az élet útján? A bonyodalmak közben abból adódnak, hogy Izland túlságosan is természetközeli hely (ezerszer mondják és mutatják: szeles), mindenféle fura szokásokkal, hogy a vőlegény nem láthatja fehérben a menyasszonyt az esküvő előtt, amiért is az örömcsaládoknak külön (különbuszokkal) kell megközelíteniük az ismeretlen helyen tartózkodó templomot. A feszültségek csillapítására siet például a korszerű technika (mobiltelefon), aminek a művészek általi virtuóz használata arra is módot ad a nézőnek, hogy belássa: Izlandon a pap is részeges. És mindig fúj a szél.
Ha műtörténeti vonatkozásaiban akarjuk vizsgálni a híres vágó filmjét, nem kell sokat veszkődnünk azzal, hogy minden áldott alkalommal, amikor nemzetképeket óhajtanak eladni filmalkotók, mekkora szerepük van a családi és egyházi ünnepeknek (pláne a kettő kombinációinak). Esküvő van, ha ölni kell, esküvő van, ha röhögni akarunk, esküvő van A keresztapától A szarvasvadászig, s mint tudjuk, Hencidától Boncidáig. Keresztelőt tartanak egyéb alkalmakkor (és ha újra ölni kell). Aki önreflexív akar lenni, lagziba kell annak menni...
A másik, akár iskolainak is tekinthető műelőzmény, a Dogma ugyancsak mutatott némi érdeklődést a családi örömök iránt (hogy ne menjünk túl messzire "skarsdóttír vágónőtől, ott a Születésnap) - de nekik sem kellett másra (bojtnak az önarckép sipkájára). Mindazonáltal velük érkezünk mégis legközelebb a Családban marad céljához és formájához. Noha "skarsdóttír egyáltalán nem igyekezett senkihez sem hasonlítani, nem keresett kitaposott ösvényeket - leginkább azért, mert volt már neki egy, a vágóké. Ilyenformán a filmje arietták (kevésbé udvariasan fogalmazva: helyzetgyakorlatok) kissé hosszadalmas sora. Csak azért nem mondhatjuk, hogy laza fűzésű sora, mert végig egy cél (a templom) felé haladunk, oda visz minden. Helyenként éleslátó, helyenként roppant szórakoztató, csak kicsit hosszú.
Kellett volna hozzá egy jó kis vágó.
