Az Oscar-díjas forgatókönyves Síró játék - The Crying Game után az angol Neil Jordan rendező (és forgatókönyvíró és producer) hollywoodi lehetőségekhez jutott: Interjú a vámpírral, Gyilkos álmok. Ezekben a produkciókban is igyekezett megőrizni valamit a rá jellemző hőskezelésből, miszerint filmjeinek figurái általában a sorsuk által terhelt emberek, akik hasztalanul dacolnak a fátummal (kábé: senki sem lépheti át önnön árnyékát). Persze amikor saját íze szerint készíthet filmet, mindez sokkal jobban domborodik ki (Reggeli a Plútón). Ám mindenesetre tény: igyekszik egyedíteni az olyan műfajokat is, mint a krimi, az akciófilm.
Ha egy utóbbi kapcsán Jodie Foster nevével találkozunk a stáblistán, (további) garanciát jelent a minőségi mozizásra. A David Fincher Pánikszoba című és Spike Lee A belső ember című filmje közé beékelődött Légcsavar (rendező: Robert Schwentke) ugyan némi szinkópát képezett a többszörös aranyszobros színésznő pályáján, a középszerű thrillert nézhetővé avatta az ő jelenléte-játéka.
Az új Jordan-Foster erőszakfilm, A másik én azonban átlagon felül jól sikerült. Tartalmassága mindkettejüknek köszönhető. A Ghost-ra rímelő sztori szerint a főhősnő, a munkában-magánéletben sikeres és irigyelt Erica (Foster) vőlegényét megölik (amikor hazafelé tartanak édes kettesben). A nő nem képes megbirkózni azzal a traumával, hogy hirtelen megízleli "az elveszett Paradicsom" ízét, éjjelenként a nagyváros utcáit rója (ha tetszik, pandanjaként a Taxisofőrnek), "portyázik", s mint Daredevill keresi a bajt és a bűnt - hogy igazságot szolgáltatasson. Az önbíráskodás - még ha a szándéka elvileg nemes is - törvénybe ütköző (mert akkor bárki a másik torkának eshetne, ugyebár), de tetszik a rendre olyannyira áhítozó lakosságnak. Mercer nyomozónak (Terrence Howard) nem. S miközben egyre közelebb ér a "terminatriszhez", Erica azon dilemmázik, folytassa-e a bűnözés elleni egyszemélyi hadjáratát vagy bízza-e ezt a szakmai szervezetekre és vállalja a felelősséget a korábbi tetteiért.
A másik én az a fajta akciófilm, amiben a formai elemek, a látvány (sok vér, erőszak) "hátán oson be" a gondolatiság, a szuper mozik közönsége úgy töpreng el azon, hogy mi is a bűn lélektana, hogy tulajdonképpen észre sem veszi. Ettől jó a film.
