Anekdota: Hilda Hidalgo egy írói workshopon ismerkedett meg a híres íróval. Megkérdezte, hogy miért nem csináltak még filmet ebből az 1994-ben írt regényéből. A mágikus realizmus atyja visszakérdezett: maga megcsinálja? Nos, befoghatta volna a száját.
A gyönyörű és törékeny Sierva Marina méteres vörös loknijai mögé rejtőzve cseperedik, a tehetős márki és beteges felesége gyermekeként. Idejének nagy részét a fekete rabszolgákkal tölti, velük eszik, alszik, és az ő nyelvüket beszéli. Egy nap a piactéren megharapja egy veszett kutya. Cartagena városa a babonák és az inkvizíció otthona; a püspök megparancsolja, hogy a gyermeket zárják a Santa Clara kolostorba, mert megszállta az ördög. Az egyház a fiatal Cayetano Delaurat jelöli ki, hogy űzze ki belőle a gonoszt. Ám a szerzetes nem hiszi, hogy Siervát megszállta az ördög, különben is, Leibnizet olvas, elutasítja az démonok létezését. Feletteseit azoban nem tudja meggyőzni, viszont beleszeret a hamvas (12 éves) Siervába, aki ugyancsak intenzíven reagál érzéseire.
A film a regény sok fontos részletét adottságként kezeli, s magyarázat nélkül hagyja. Miért ilyen hoszszú Sierva haja? Édesanyját miért gyötrik minden éjjel lázálmok? Az apácák miért mondják, hogy van bizonyíték a lány megszállottságára? Ezek csak a könyvből derülnek ki, említésük inkább zavaró - hacsak a film nem illusztrációnak készült. Annak szép. Szinte minden beállítás Caravaggiót idézi. A hangulat, a színek és a kompozíciók kimunkáltak, de süt belőlük a szépelgő unalom - Gabriel García Márquez regényeit nyilván lehetetlen filmre vinni.
