Ennek fő tartóoszlopai történelmük vélt vagy valós alakjai, figurái, akik újra- és újra filmvászonra állításában szinte nem ismernek anyagi korlátokat. Szinte minden évtizedben készül egy-egy egész estés Lagardére-történet, egy Négy testőr, egy Nyomorultak, plusz még néhány tévésorozat, hogy csak a legismertebbeket említsük.

Vagy itt van Astérix, a gall hős, René Goscinny és Albert Uderzo jólismert képregényfigurája, akinek tucatnyi kétdimenziós (animációs) megjelenésén kívül immáron harmadik térbeli eljövetelét élvezhetik rajongói. A megszokott Christian Clavier-féle avatar helyett azonban kissé megváltozott Astérix fizimiskája. Clavier úgy tűnik, megunta a figurát, a helyette beugró, jó néhány különböző műfajú filmmel a háta mögött rutintalannak nem mondható Clovis Cornillac csak megjelenésének első kockáin zavaró egy picit, utána azonban fel sem merül, miért nem Clavier játssza Astérixet. Ráadásul, míg Clavier komikusi vénája a kis gall hős humoros vonásait erősítette, addig Cornillac egy dinamikusabb, erőteljesebb figurát teremt.

A film alkotói (Frédéric Forestier és Thomas Langmann) kicsit hátrébb is vonták őt a csatasorból, vagy inkább a többi főbb szereplőt tolták fel mellé. Hű társa ezúttal is Obelix, Gérard Depardieu, Helyei László hangján maga a kőbe vésett állandóság, sziklaszilárdan, menhirként állja a sarat, oldalán a kis Mopszlix-el. Új arc Habarodix, a balga hősszerelmes gall, egyből a történet gyújtószikrájaként, hiszen az ő lángoló szerelme vezeti a gallokat a (film)tett színhelyére, a görög Olimpiába, ahol a hagyományok szerint sportversenyen kell elnyerni a szép görög hercegnő, Irina kezét. Habarodix (Stéphane Rousseau) egy balfék, de rímfaragó képességének és rebbenő, romantikus pillantásának hála, Irina is szerelemre lobban. Ezt az őt alakító gyönyörű Vanessa Hessler csábos mosollyal adja tudtára/tudtunkra. Tudjuk, kell a konfliktushoz egy római, akivel galljaink kedvükre szórakozhatnak (hogy mi nézők is szórakozzunk). Benoit Poelwoorde manapság az egyik vezető európai komikus (a Pedálkirályban, vagy a Tökös, a Török...-ben már jól könnyesre röhöghette magát játékán a nagyközönség), elképesztő arcjátékával és ösztövér alakjával lazán hozza Brutus karakterét. Brutus Julius Caesar fia, és egyben Irina kérője, így a galloknak itt is az új homokzsák. Brutus azonban nem adja magát oly könnyen...

Astérix olimpiai játékfilmjében számomra a leghumorosabb karakter Julius Caesar volt, akit a nagy-nagy francia filmlegenda, Alain Delon játszik, sok-sok vicces, korábbi nagy filmjeire utaló önreflexióval, önmaga narcisztikus legendáján mulató öngúnnyal. A hírességeknek nincs vége ezzel, rengeteg sportolósztár színesíti a film stáblistáját, (le)fejelő futballsztártól Ferrari-csapatfőnökön át Ferrari-pilótáig, K1 harcostól teniszbajnokig és kosárkirályig.

A hírességek nyilván nem ingyen szerepeltek, ám nem az ő gázsijuk tornázta az egekbe a film költségvetését, amely minden idők második legnagyobb francia filmbüdzséje lett végül is. A sok pénz a valóban látványos képi megoldásokhoz, CGI-"hegyek"-hez kellett. Ebben a film csont nélkül hozza a világszínvonalat, bár mintha a képi látványözön picit a poénáradat rovására ment volna. Vagy csak ámulva nehezebb röhögni? Aki ismeri a korábbi Astérix-történeteket, az tudja, nem kell tolsztoji bonyolultságú cselekményfolyamot várni tőle, a sztori egyszerű, mint a szög, ahogyan ez egy ilyen családi filmvígjátéknál joggal elvárt.

Spoilerezek egy kicsit a végére (no, azért nem nagyot). Az Astérix-történetek fontos kelléke a csodafőzet, amelybe ugye, Obelix még gyerekkorában beleesett, ettől szuper az ereje, a többieknek viszont állandóan kortyolgatniuk kell a lehengerlő teljesítményhez. Ám, a valóságban a sport világa, így a legnagyobb esemény, az Olimpia szinte másról sem szól, mint a doppingról. A gallok csodafőzete pedig nem más, mint dopping. Általában, ha sima római-verésről van szó, nem ügy, ha a gallok a cél érdekében kicsit be vannak nyomva, ám az Olimpia azért komoly dolog. Térdre tudja-e kényszeríteni a kicsiny gall csapat, csodaszer nélkül, a teljes művelt Mediterrániumot? Persze, hogy nem, hogy is venné ki magát az üzenet: az Astérix a doppingolás mellett propagál? Megoldás egy variációja ott van a filmben, ezt azonban már nem árulom el. A lényeg az, és ez egy családi film esetében nem lehet poéngyilkosság: Astérixék természetesen végül mégis győznek a végén, ráadásul tisztán.