A "Két barát" elől a magyar "Hukkle" elnyerte ugyan a Fassbinder-díjat, viszont 2002-ben, Velencében megkapta a legjobb első filmnek járó "Jövő Oroszlánja" címet. A film rendezői, Spiro Scimone és Francesco Sframeli a színház felől érkeztek. A mozi néhol a Kaurismaki féle minimál abszurdot közelíti (például a "Múlt nélküli ember"-t), néhol pedig a Titanic fesztiválon bemutatott zseniális török film, a "Messze" párdarabjának tűnik. Egy idealizáltabb, zsánerfilm közelibb változatban ugyan, de az utóbbihoz hasonlóan ezúttal is férfiak osztoznak egy külvárosi lakásmagányon.
A két főhős, Nunzio és Pino szicíliaiak és egy észak-olaszországi nagyvárosban bérelnek közös lakást. Nunzio a festékgyárban dolgozik, míg az ott szerzett tüdőbetegsége miatt munkaképtelenné nem válik. Pino gyanús alak alvilági ügyekkel, aki eleinte nem szívesen áll szóba állandóan körülötte legyeskedő lakótársával. Nunzio-nak azonban folyton rengeteg kérdése van a hallgatag Pino-hoz (például, hogy kinyitja-e a szemét a víz alatt vagy szabad-e zokni nélkül utazni a hálókocsiban?), s így egy idő után oldódik a köztük lévő feszültség. Nunzio határtalanul naiv, őszinte és ártatlan. Riadt, kiszolgáltatott kisember és bölcs chaplini figura, Gelsomina tágranyílt szemű rokona, akinek örömet jelent elgondolkodni olyan dolgok felett, melyeket mások észre sem vesznek. A halálos beteg Nunzio és sötét ruhás bérgyilkosa végül elválaszthatatlan barátok lesznek. A nyitva hagyott történet befejezéseként még halljuk távolodó hangjukat, ahogy az egyik fecseg, fantáziál és álmodozik a maga költői módján, s a másik időnként egyetértően mormog valamit válaszképpen.
A Nunzio-t alakító férfiról alapjárton azt gondolnánk, hogy amatőr színész, aki pórusaiból sugározza a gyereklelkű melós figuráját. Pedig ő a film egyik rendezője, Francesco Sframeli. (A másik a Pino-t játszó Spiro Scimone.) A filmet kis híján elviszi Nunzio szomorú és szerethető karaktere s a két eltérő jellem különös összeillesztése. Az alkotópáros a tragikomikus elemek mellett krimiszálat is bevet, mely jól ismert panelekből építkezik. A keményszívű, zárkózott bűnöző egyetlen gyenge pontja az őt rajongásig szerető barátja marad, s ez feltűnik a bérgyilkos cserbenhagyott megbízóinak is...
A filmekben a háttérfigurák szerepe gyakran az, hogy életszerűbbé, dimenzionáltabbá tegyék a történetet. Ezúttal azonban a mellékszereplők egy rugóra járó cselekedetei (a kávézóbeli keresztrejtvényfejtők, a rádiós kívánságműsor története vagy a háziúr bolondériái, stb.) egy zárt, örökösen önmagát ismétlő világot teremtenek a két főhős köré. Az állandóan köhögő Nunzio, a hidegséget árasztó hajnali és éjszakai felvételek, a koszos bérházudvaron landoló rohadt szardínia, vagy a sötét piacon belezett halak újra és újra felbukkanó látványa a halál közelségét, a magányt s a dolgok elszigeteltségében kiteljesedő örökkévalóságot írják képre. A filmben a helyszínek és események forgószínpadszerűen visszatérnek, de mindig kicsit másképp. Öt-hat ismétlés után összeáll egy-egy egységes történetszál, majd ezek a kezdetben különálló történetek egymással is érintkezésbe lépnek. Az érezhetően színházi eredetű forgatókönyvet Spiro Scimone saját színdarabjából írta. A "Két barát" remek mozi és mégsem az. Egyrészt, mert minőségénél fogva szigorúbb mércével mérendő más filmeknél. Másrészt, mert az alkotók bár rendkívül szigorúak és következetesek voltak önmagukkal és az általuk létrehozott mű szerkezetével szemben, filmjük mégis csak félig lett film, félig pedig filmre vett színház maradt.
