Népszerű filmeket jegyző filmrendezőnőnk, Deák Krisztina Chaplin és Fellini útját követve, soron következő ötödik nagyjátékfilmjében a szó szoros értelmében egy hajánál fogva előrángatott történetet mesél el a cirkusz világába született Veterányi Aglaja felnőtté válásáról. Édesbús romantika és a leghétköznapibb emberi mocsokság nézői szempontból szerethető elegye a széleskörű nemzetközi koprodukcióban megszületett Aglaja című új magyar film.
Cirkusz jött a mi falunkba…
A vándorcirkusz évtizedekkel ezelőtt még vágyott látványosság volt a nép, elsősorban persze, a gyerekek és a gyereklelkű felnőttek számára. Komoly eseményszámba ment, ha a vidéki kisváros főutcáján feltűnt a hatalmas, csiricsáré színekre festett amerikai szedán, és a tetejére szerelt hangszórók tudatták a nagyérdemű közönséggel, hogy megérkezett a cirkusz a piactérre! Előadások naponta 4-től, 6-tól, 8-tól, siessen mindenki, mert csak néhány napig táborozik a városban a látványosság! Mi gyerekek persze rögtön biciklire pattantunk és ott ólálkodtunk az óriási sátrat építő cirkuszosok körül. Láttuk, ahogy különleges csörlőkel póznákat állítanak, majd felhúzzák rá a vörös kupolás, kék és zöld csíkokkal ékesített hatalmas ponyvát, ahogy etetik az elefántot, az oroszlánt, ahogy a körbefordított lakókocsik között gyerekek rohangásznak, ahogy az asszonyok nagy kondérben főznek valamit. Később, ha szüleink voltak olyan kegyesek, és mi is eljutottunk egy előadásra, nem csináltunk nagy ügyet abból, hogy a délután még izzadtan sátrat állító emberek estére csillogó, flitteres ruhába öltözött artistákká, légtornászokká, vicces bohócokká változtak. Az a nagy bajuszú férfi például, aki egyedül tartotta a fő sátorpóznát feszítő kötelet, este egy élő hímoroszlánt vett a nyakába, máig emlékszem, ő volt a világhírű oroszlánidomár, Donnert Lajos! Így konferálta be őt a nagybajuszú porondmester. Minden bizonnyal ma is működnek még ilyen cirkuszok, azonban nincsenek kétségeim afelől, hogy milyen nyomorúságos körülmények között. Néha látom a Fasoron az Artistaképző növendékeit, akik feladva szinte teljes gyermekkorukat, óriási munkával készülnek egy irtózatosan nehéz, és eléggé kilátástalan művészi pályára. Mégis csinálják, mert még hisznek a cirkusz varázsában…
[img id=420256 instance=1 align=left img]Rokonok
Kicsit hasonlatos a cirkusz világa a filmesekéhez, tán nem véletlenül, hiszen a mozi is valahol vásári látványosságként született meg. Ezért nyúlhatnak vissza filmesek oly gyakran ihletért a cirkuszhoz, melynek működése nagyjából ugyanaz, csak még jobban sarkított, ősibb, archetipikusabb. Deák Krisztina sem akar új dolgokat megfogalmazni a cirkuszról, ami nála is a csillogás a sártenger közepén, varázslatos és szenvedésekkel teli, szabad és nyomorúságos, egyszerre vonzó és taszító, félelmetes világ – maga a világ, sűrítve, Veterányi Aglaja történetével a benne élő embereknek állít emléket. A hölgy valóban élt, 1962-ben született egy román-magyar vegyesházasságban, és nagyjából minden úgy történt vele, ahogy ezt a filmből, illetve annak irodalmi alapját képező A gyermek a forró puliszkába esett című regényből megtudható. Amit sem ebből, sem abból nem tudhatunk meg, az az a szomorú tény, hogy Aglaja 38 évesen, önkezével vetett véget életének a valóságban – tán nem árt ezt előzetesen is tudni, mert a film végkifejlete így picit más, teljesebb értelmet is nyer. Talán e szomorú adalék egy inzertet az utolsó kép után megért volna…
Csajos film
Picit parttalanul árad a film, így nincs is igazi dramaturgiai íve, de tulajdonképpen szinte ez az összes "baja", főleg annak fényében, hogy az irodalmi alapanyag sem tekinthető szabályos műnek. Első, ami szembetűnő, hogy régen láttunk már ilyen gazdag, "filmszerű" filmet, ami különösen nagy szó a mai, ismert gazdasági helyzetben. Máthé Tibor legszebb munkáit idézően fotografál, de a film forgatása után nem sokkal 56 évesen elhunyt Stork Csaba díszlettervező is természetesen nagyban felel ezért e remekül "kinéző" magyar filmért, melynek minden pillanata vállalható, bárhol a világon. A másik óriási pozitívum Ónodi Eszter túlzás nélkül világszínvonalú alakítása, ahogyan Aglaja artista anyukáját megjeleníti, hamvas fiatalon, dívaként és idősödő, megkarcolódott matrónaként. Ami a filmben látszik, az mind ő maga, mindent ő csinál, nincs se dublőr, se CGI. A kis címszereplő (Jávor Babett) tekintete, óriási, párás szemei elviszik összes jelenését, Móga Piroska 15 évvel későbben már színészileg is értékelhetőt nyújt, sőt, olykor kifejezetten meghökkentő. Ezen kívül remekel a magyar színészi társadalom egy igen széles szegmense is a megadatott kisebb-nagyobb jelenésekben, a teljesség igény nélkül: Kamarás Ivánt soha nem volt ilyen élvezet utálni, Lázár Kati és Jordán Adél frenetikus anya-lánya párosára pedig egész egyszerűen nincs szó. Pompás Bogdán Zsolt is léha apaként. Szépen fényképezett, szolidan, de ízlésesen látványos magyar film, remek színészekkel, jó nagy adag romantikával és még elviselhető realitással: kellett már ez nagyon. Az Aglaja jó kis csajos film, mely egyszerre szól a hajápolás olykor életbevágó szükségességéről, a történelemről, a gyermekszerelemről, a szabadságról és a bezártságról, a sikerről és az odavezető útról, valamint még sok minden más, fontos dologról. És tök jó, hogy magyar.
Kinek ajánljuk?
- Cirkuszrajongóknak.
- Romantikus lelkű csajoknak.
- A magyar film barátainak.
Kinek nem?
- A magyar film ellendrukkereinek.
- Száraz realistáknak.
- Akik számára a cirkusz elavult, ósdi műfaj.
8/10
