A Vorosilov mesterlövésze nem egy II. Világháborús partizánfilm, ahogy azt a címe alapján elsőre hinné az ember. Ahhoz csak annyi köze van, hogy főhőse napjainkban élő háborús veterán. De ha A hét mesterlövészre gondolunk, akkor már picit közelebb kerülünk a célhoz...
Stefan Zweig egyik novellájának főhőse, akit hosszú évekre börtönbe zártak, magánzárkájában azzal múlatta az időt, hogy kenyérgalacsinokból sakkfigurákat gyúrt, s önmagával sakkozott. Mikor évek múlva kiszabadult, ő lehetett volna a világ legnagyobb sakkjátékosa, de nem folytathatta, mert félő volt, hogy beleőrül. Amint sakkozni kezdett, képtelen volt abba hagyni, hogy idegességében egyfolytában ugyanolyan méretű négyszögbe leírt köröket rójon, mint amekkora a hajdani cellája volt. Vorosilov mesterlövésze, Iván Fjodorovics olyan sakkozó, aki ha nem is kenyérgalacsinokkal, de utcákkal, ablakokkal, emberekkel, fegyverekkel is tud sakkozni és nyerni, még ha leütötték a királynőjét, akkor is. Ugyanis mikor unokáját, Kátyát, meggyalázza három részeg fiú, s a törvény keze mégsem csap le rájuk, mivel van nála protekciójuk, az öregnek nincs más választása, mint hogy maga intézze el az ügyet. Bosszúját egy virtuóz mesterlövész és egy szabadjára engedett sakkjátékos módjára hajtja végre...
A hatvanöt éves Sztanyiszlav Govoruhin is veterán a maga szakmájában, nemcsak rendező, hanem színész és forgatókönyvíró is. Alacsony költségvetésű filmje az Oroszországban manapság oly népszerű gengszter- és maffiafilmek műfajának bosszúvágy vezérelte típusát választja cselekménye vezérfonalául.
A film szokványos klisékből építkezik, ami még nem lenne baj, ha a méltó bosszún túli üzenetét ne adná elő kissé szimpla és naív módon. Ne akarná az olyan Piroska és a farkas forgatókönyvébe illő, mondatokat képileg is illusztrálni, mint hogy: "Kátya sikeres vizsgája után boldogan sétál hazafelé. Ráadásul(!) ma van a győzelem napja is. Nagypapája, a hős Ivan Fjodorovics, a veterán harcos már várja őt", stb. Akár csak egy B szériás westernben, a történet egy rugóra jár. A közösség gyáván meghunyászkodik az erősebb és gonoszabb előtt, s cserben hagyja azt is, aki segítene neki tőle megszabadulni, a törvény korrupt, s így egy magányos hős (akiről senki sem feltételezné, hogy képes rá) kénytelen rendet teremteni. A történet egyértelműen jók-gonoszok relációkban mozog, így amikor az öreg távcsöves puskájával céloz, a közönség egy emberként hőköl hátra a székében, s engedélyt ad a tüzelésre.
Ezek után csak egy bánat gyötör engemet, hogy e film közvetítésével sajnos nem tudtam meg többet a mai Oroszországról. Ha csak azt nem, hogy léteznek olyanok (és valószínűleg nem kevesen), akik ezt a filmet nem csak bosszú-attrakcióként nézik. A film a rendező szerint elsősorban az orosz társadalom idősebb generációjához kíván szólni, az ő méltóságukat kívánja visszaadni. Azokhoz, akik a régi keménybalos erkölcsi világban nevelkedtek, s a mai új-orosz kapitalista gengszterizmust mindenestül elutasítják. Ők azok, akik a rendszerváltásra úgy tekintenek, mint "A nagy bűnözési forradalom" kitörésére (ahogy azt Govoruhin egyik filmjének azonos címe sugallja). "Általában véve úgy gondolom, hogy minden új nemzedék kegyetlenebb az előzőnél." - nyilatkozza a rendező.
