Míg a 2000-es évek Simó-osztályának nemzedékéből Mundruczó Kornél, Hajdu Szabolcs vagy Török Ferenc következetesen sajátos stílusvilág és tematika kialakítására törekedtek, addig Pálfinál a Szabadesésig nem találunk két ugyanolyan filmet. A Hukkle áldokumentumfilm, kísérleti krimi, a Taxidermia szatirikus történelmi tabló, a Nem leszek a barátod óvodásokról készült dokumentumfilm és melodráma, a Nem vagyok a barátod „dogmás”, szatirikus szerelmi történet, míg a Final Cut a filmtörténet örökzöldjeiből összevágott műfajjáték. Ezekkel az egyedi, invenciózus munkákkal szemben a Szabadesés a korábbi filmek motívumait variálja, kreatívan használja a filmnyelvet, ám nem produkál igazán eredetit.
A filmnek szinte nincs is története, a miliő csupán keretként szolgál hét frappáns epizód bemutatására. A sztorikat egy idős, meglehetősen elhízott és beteges házaspár nyűglődése foglalja keretbe, akik egy tipikus pesti panellakásban tengetik sehová sem tartó életüket. Talán ebbe fásul bele, talán csak ösztönszerűen cselekszik a pár hölgy tagja, mindenesetre elhatározza, hogy leugrik a tetőről. Sikertelen (!) kísérlete után ismét meg akarja próbálni az ugrást, közben a kamera beles az ajtókon, így a néző kukkolóként betekintést nyerhet a családok kafkaian abszurd intimszférájába.
A Szabadesés rendkívül szórakoztató. A fősodorbeli (magyar) vígjátékokkal szemben tényleg vicces, mivel mer igazán elborult, abszurd lenni. Pálfi azt éri el gegjeivel, csattanóival, hogy a realitásból kibontott képtelenségek láttán a néző önkéntelen nevetésben törjön ki (lásd például a „fordított abortusz” jelenetet). A Szabadesés úgy alakítja cselekményvilágát, ahogy Franz Kafka prózáiban vagy Jan Němec A szerelem mártírjai és Vera Chytilová Százszorszépek című filmjében: ügyel rá, hogy megőrizze kapcsolatát a valósággal − van társadalmi vonatkozása a történetnek, felismerhető világban bomlik ki a cselekmény −, azonban egy-két motívumban elemeli a szituációkat a realitástól. Egy fiatal szerelmespár eszik, iszik – csak éppen teljesen steril környezetben −, szeretkezik − folpackkal körbecsavart testtel − és csótányt irt − vadászpuskával. Egy eljegyzési ünnepségen a vendégek hirtelen komolyzenei kórust alkotnak, nem mellesleg az öltönyös-ünneplős tagok közt a menyasszony teljesen meztelenül, csupán egy retiküllel a vállán sétálgat.
Pálfi műve tehát abszurditásból jeles, ugyanakkor kérdés, hogy ezeket az egyaránt humoros, nagyjából hasonlóan színvonalas epizódokat (talán az utolsó sztori sikeredett gyengébbre a többinél) vajon miért is kell(ene) megtekintenie a nézőnek. Elsősorban azért, mert a szatirikus-groteszk humor mögött erőteljes társadalmi kommentár húzódik meg. A Szabadesés cselekménye − a Taxidermia és a Nem vagyok a barátod sztorijáhozhoz hasonlóan − átfogó társadalomképet rajzol, illetve minden osztályból és majdnem minden korcsoportból szemezget. Mindenütt a közöny, a felszínesség, a kommunikációképtelenség tragikomikuma uralkodik. Az idős pár elbeszél egymás mellett, a meztelen menyasszony már fel sem tűnik senkinek, az apuka pedig nem figyel a hallucinációjától (egy hatalmas bika) rettegő kisfiúra, csak azért is lekapcsolja a villanyt éjszaka, hogy neki, az uralkodó szülőnek legyen igaza. Pálfi művében nincsenek pozitív karakterek, a film mindenkit gúnnyal és/vagy iróniával ábrázol (a sorsát a gravitációra bízó, ugrani készülő idős hölgy heroikus beállítása különösen vicces). Olyan világot, Magyarországot ír le, ahol már csak ösztönlények vegetálnak, ahonnan az igazi, tiszta érzelmek kivesztek, ahol az embertelenség napi rutin − mint azt a film fergeteges záró képsorain láthatjuk.
A Szabadesés abszurd, igazán humoros fekete komédia, társadalmi szatíra, és bár könnyen érheti ez a vád, egyáltalán nem művészieskedő vagy formalista blöff. Mégis hiányzik belőle az a lobogás, ami a Hukkle-t, a Taxidermiát vagy a Nem vagyok a barátodat zseniálissá izzította. Minden összeáll, jó, de érződik, hogy „pálfis”, kipróbált terepen járunk. Itt egy formai bravúr (a főcím alatt a csomagszállító kerekének perspektívájából felvett képek), amott egy jellemzően kicsinyes, tipikus Pálfi-karakter. A „fordított abortusz” a Taxidermia megbotránkoztató harmadik etapjából, míg a párkapcsolati tragikomédiákat bemutató epizódok a Nem vagyok a barátodból ismerősek. Annak ellenére, hogy Karlovy Varyban három díjat is nyert, a Szabadesést a magas mércét állító korábbi alkotások gravitációja lehúzza az örökzöld mesterművek égboltjáról.
Pontszám: 8/10
