Az elmúlt esztendő kellemes meglepetése volt az az alkotói és emberi tisztesség, amellyel a magyar filmművészet emlékezett a forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára. Különböző műfajú és színvonalú alkotások születtek, de vitathatatlan volt a szemléletmód egyértelműsége, a latolgatást nem ismerő kiállás a forradalom mellett. Az 56 csepp vér című musical játékfilm kicsit megkésve érkezett a mozikba, és sajnálatosan hordozza mindazokat az ellentmondásokat, melyek egy örök emberi történet és egy adott történelmi korszak vegyítéséből származhatnak. Egy ávós Capulet lánya és egy kitelepített Montague fia egymásba szeret... A kiinduló ötlet egyúttal lerakja a történetbe azokat az aknákat, melyeket majd kerülgetni próbálnak az alkotók, s a néző számára a legtöbb izgalmat az okozza, mikor lépnek óvatlanul a szereplők.
A musicaleket két személy szokta jegyezni: a zeneszerző és a szövegkönyv írója. Az 56 csepp vért nem véletlenül hirdetik a magyar rockmusical legnagyobb szabású vállalkozásaként, mert a stáblista olyan terjedelmes, hogy csak hosszas keresgélés után leljük meg a zeneszerző Mihály Tamás nevét. Pedig a komponista minden dicséretet megérdemel, az elhangzott dalok stilizáltan korhűek és dinamikusan maiak, líraiak és felkavaróan drámaiak, szólók vagy kórusok. Nehezebb a helyzet, ha a szövegkönyv íróját keressük, mert annyi az ötletgazda, hogy legfeljebb sejtjük, hogy a legtöbbel Horváth Péter járult hozzá a történethez. Talán ha kevesebb a bába, a gegmester, egységesebb és átgondoltabb lett volna a sztori.
A kerettörténetben Lőrinc atya önmagával, pontosabban az allegorikusan megjelenített, Alföldi Róbert által megformált lelkiismeretével viaskodik. A Kaszás Attila által alakított pap visszaemlékezik arra a tragikus eseményre, amelyet nem tudott megakadályozni. Az eseménysor 1956. október 22-én indul. A vidéki, isten háta mögötti településen a kitelepített szülők kamasz gyermekei állandóan összecsapnak a helyi államvédelmi hatóság embereivel. A legutóbbi fegyveres incidens után a parancsnok nagyon megharagszik. Az orosz tanácsadó csak olajat önt a tűzre azzal, hogy másnapra születésnapi partit rendez lánya, a tizenhat éves Szvetlána tiszteletére. A rendezvény nyilvános, így fönnáll a lehetősége annak, hogy az ávós és a kitelepített fiatalok újra összecsapnak. Lőrinc barát érzi a veszélyt, de hiába próbálja jobb belátásra bírni a szovjet helynököt. Az expozíció igencsak kellemetlen helyzetbe hozza a nem teljes történelmi tudatlanságban szenvedő nézőt. Hogy is volt ez az 50-es években? Mi is történt a kitelepítettekkel, mi volt az ÁVO? A későbbiekben pedig fölvillan a história árnyalt bemutatásának igénye is: mind a két oldalon voltak jó és rossz emberek. Mi több, a történelem a felelős azért, mert a két fiatal nem lehet egymásé...
Az alkotók valószínűleg jobban ismerték Shakespeare halhatatlan fiataljait, mint a magyar történelmet. Az alapvető különbséget azonban nem hallgathatjuk el. A klasszikus tragédiában a Capulet és a Montague család ellentétének okát elmosta az idő, csak az irracionális gyűlölet mozgatja a szemben álló feleket. Ugyanez nem mondható el a szovjet ávós és a magyar kitelepített família közti ellentétről. Hogy az áthallás és párhuzam mégis megmaradhasson, a nevek néha kínos erőltetettséggel idézik meg a veronai szerelmesek történetét.
Az 56 csepp vér valójában nem film, hanem a budapesti sportcsarnokban tartott két előadás mozgóképes rögzítése. Azért is sajnálatosak a dramaturgiai problémák, átgondolatlanságok, mert a zene, az énekesek tehetsége még így is átüt. Arról pedig nem a lehetetlenre vállalkozó operatőr, Szalai András tehet, hogy a két szerelmes fiatalnak nehéz úgy csókolózni, hogy a szájukban ott a mikrofon.
