Nem mindig könnyű együtt dolgozni a színészekkel, és ha nem akarják azt tenni, amit kérnek tőlük, akkor a rendező kénytelen valamilyen trükkhöz folyamodni. Vagy csak szimplán azért nem mondja el a színésznek, mi fog követezni, hogy természetes reakciót csikarjon ki belőle. Következzen öt olyan eset, amikor a rendezők átverték a színészeket, hogy elérjék a megfelelő hatást. (Hogy mindez mennyire etikus és szakmai húzás, az most nem tartozik cikkünk tárgyához.)

ÓVATOSAN, INNENTŐL SPOILEREK!

Ridley Scott – A nyolcadik utas: a Halál (1979)

Ridley Scott kultikus filmjének egyik legnagyobb erénye az a rideg realizmus, ami szöges ellentétben áll az akkori sci-fi-k csillogó, epikus világával. Scott olyan veterán színészeket vonultatott fel, mint John Hurt, Ian Holm és Harry Dean Stanton, akikkel nem volt nehéz megértetnie magát, de még így is bevetett egy trükköt a film egyik legbrutálisabb képsorainál, hogy „zsigeri, állati félelmet” váltson ki. Abban a jelenetben, amikor először látjuk a Mellkasrobbantót, a színészeket csak arra készítették fel, hogy valamilyen lény fog kijönni Kane (Hurt) mellkasából. A forgatás napján a többiek tudta nélkül felszerelték a színészre az állmellkast, aztán

a megfelelő pillanatban kirobbantak belőle a hentesüzletből származó szervek és a rengeteg művér.

A többiek őszintén meglepődtek, sőt, Veronica Cartwright még el is ájult.

Irvin Kershner – Star Wars: A Birodalom visszavág (1980)

Manapság már természetes, hogy a nagy franchise-okat jobban őrzik, mint a koronaékszereket: a színészekkel titoktartási szerződést írtnak alá, és semmi sem tudódhat ki a folytatásokról. Ám a nyolcvanas években ez még nem volt általános, és Hollywood más módon rejtette el a lapjait – például azt, hogy a Star Wars második részében kiderül, hogy Darth Vader valójában Luke Skywalker apja. A rendező, Irvin Kershner és a forgatókönyvíró, George Lucas úgy döntöttek, hogy

nem mondják el a Darth Vadert alakító testépítőnek, David Prowse-nak, hogy mi történik abban a bizonyos jelenetben, és teljesen más szöveget adtak a szájába, majd utómunkával alákeverték az ikonikus „Én vagyok az apád” mondatot.

Egyedül a Luke-ot alakító Mark Hamill tudta, hogy mi fog elhangzani valójában a filmben, hogy megfelelően reagálhasson. A csel bevált, mivel a premierig nem szivárgott ki a fordulat.

Sydney Pollack – Távol Afrikától (1985)

Sydney Pollack rendező híres volt arról, hogy remek alakításokat hozott ki a színészeiből, különösen Robert Redfordból, és ez alól nem kivétel a Távol Afrikától sem. Redford egy vadászt alakít, aki egy bárónő (Meryl Streep) bűvkörébe kerül. Az egyik kulcsfontosságú jelenetben Streep egyetlen ostorral száll szembe az oroszlánnal. A színésznő alakításával nem volt gond, de az oroszlán csak nem akarta azt tenni, ami a forgatókönyvben szerepelt. Bármit tett Streep, a kikötött oroszlán csak ült önelégülten, nyugodtan, a forgatás forgatagával mit sem törődve. Pollack már szinte a haját tépte, mert szüksége volt a jelenetre, és végül drasztikus döntésre szánta el magát:

utasította a stábot, hogy oldozzák el a nagyvadat, de ne szóljanak a színésznőnek.

Így a következő felvételnél, mikor Streep felemelte a korbácsot, az oroszlán vicsorogva rárontott, mire a színésznő elsikoltotta magát, és a rendező megkapta a kívánt jelenetet.

Paul Verhoeven – Elemi ösztön (1992)

Bizony azokról a kultikus képsorokról van szó, amikor a Sharon Stone által alakított Catherine Tramellt kihallgatják, és a nő keresztbe teszi lábát, és kiderül, hogy nincs rajta alsónemű. Míg a jelenet a kéjsóvár férfiak álma lett, a színésznő számára az egész egy rémálom volt. A rendező, Paul Verhoeven ugyanis aznap

utasította a színésznőt, hogy vegye le a bugyiját, arra hivatkozva, hogy a fehér anyagok ott verik vissza fényt, ahol nem kellene – ráadásul megígérte, hogy semmi sem fog látszani a kamerán keresztül.

Ez baromi távol állt az igazságtól, de Stone nem kérdőjelezte meg a rendezőt. A mozivásznon azonban minden látszott, és a jelenet "nem kívánt" népszerűségre tett szert.

Bryan Singer – Közönséges bűnözők (1995)

A Közönséges bűnözök igazi kilencvenes évekbeli krimi letisztult stílussal, frappáns szövegekkel, lenyűgöző szereposztással, és az évtized legrafináltabb fordulatával. Kevin Spacey játssza az együgyű Verbal Kintet, aki egy mitikus bűnbanda fejéről, Keyser Söze-ről mesél a rendőröknek, akik nem is sejtik, hogy valójában ő Söze.

Nemcsak a nézők, de a színészek előtt sem fedték fel egészen a film végéig, hogy kicsoda Keyser Söze:

a rendező, Bryan Singer ugyanis nem akarta, hogy a színészek bármit is tudjanak a végkifejletről, nehogy a játékukkal eláruljanak valamit (na, erre a magyar szinkron meg az első pillanatban ellövi a csattanót!). Ezért a forgatás során mindenkit arról győzködött, hogy az ő karaktere az igazi Söze.

(via Listeverse)