Peking utcáin a mandarinok hirdetik a császári rendeletet: aki megválaszolja Turandot hercegnő kérdéseit, hitveséül nyeri őt. A tömeg extázisban várja az előző próbán elbukott perzsa herceg kivégzését, majd megszánva a fiatalembert, egyhangúan könyörög életéért. Turandot nem kegyelmez. E kegyetlen szívtelenség ellenére is akad újabb kérő: Kalaf, a száműzetésben élő tatár herceg. Senkire sem hallgat, saját útját szabadon járja, és kihívja sorsát: belép a palotába. A kormányzói hivatal felelőssége, a különféle érdekek és elvárások összehangolása már felőrölte a három miniszter életét, melynek emlékképei már csak álmaikban élnek. Turandot felteszi a harmadik kérdést is: "Lég, ami benned tüzet gyújt, S tüzed a jeget tovább fagyasztja, ha téged felszabadít, még inkább szolga leszel, ha szolgának fogad fel, Királlyá tesz." Kalaf helyesen válaszol: Turandot. Az egymásra találáshoz vezető út azonban csak akkor helyes, ha nem kitaposott ösvényen vezet. A legkisebb csalás, önámítás, őszintétlenség is hazug útra tereli az embert. Így Kalaf sem elégedhet meg gyors sikerével: most ő ad fel kérdést Turandotnak. "Mondd meg nevem... ki vagyok?" Peking egész népe az idegen nevét kutatja, amikor előkerül Liu, a rabszolgalány, aki a kínvallatásokra sem hajlandó elárulni urának nevét. Elszántsága erejét a szerelem táplálja, s e reménytelen érzés az, ami öngyilkosságba kergeti. Liu halála olyan helyzetet teremt, ahol nincs már helye színlelésnek - az álarcnak le kell hullnia, a szerepjátszónak fel kell vállalnia önmagát. Az újjászületés előtt meg kell semmisülni, hogy mint hamvaiból a főnix, éledjünk újra. Ezt nevezhetjük akár szerelemnek is.
Én is voltam és szintén a Farkasréti Mária-félét láttam. Engem lenyûgözött, szép volt a díszlet, gyönyörûen énekeltek, nagyszerûen játszottak, és természetesen telt ház volt. Farkasréti M. hangja elképesztõ, Kiss B. Attiláé úgyszintén, utóbbi arcjátéka is dobott a darabon. Ha valaki nekem így vallana szerelmet, nem sokat haboznék. :-) A második szünetre már annyira beleéltük magunkat, hogy szorítottunk, hogy Happy End legyen (mintha nem lett volna elõre megírva). Azok a próbababafejek valóban zavarók voltak, de a mûsor így is teljes egészében élvezhetõ volt. A statiszták nagyszerûen mozogtak.
Már alig várom, hogy lehetõségem nyíljon Farkasréti Máriát új darabban (új szerepben) ismét látni, hallani. Nagy élmény volt, mindenkinek csak ajánlani tudom, a történet szép, az énekesek remekül játszottak.
Nem ezt a szereposztást láttam: a Farkasréti-félét. A rendezés egy röhej: mintha a színjátszás kõkorszakát élnénk. A kórus "Heil Császár!"-okat mutogat, a statisztéria rohangál, nyíltszíni lefejezés és próbabab-fejek a póznákon... Császárok lifteznek fel s alá, a színvonal inkább csak az utóbbi irányba. Értelmetlen unalomba fullad a három miniszter "komikus" jelenete, ordibál a drámai/atlan/ szoprán, eszelõs vibrátókkal erõlködik a hajdani világnagyság Liu. Puccini zenéje, különösen orientális és jazzes színeivel még így is él, az énekesek közül egyedül az igen muzikális Kiss B.Attila. /Kár, hogy nincs egy kicsit nagyobb volumene/. Két felvonást bírtam fogcsikorgatva, soha többet!, - még Sümegi Eszter-ért sem. Pedig Õ biztos jó lesz!!!
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások