„Nagy csapás a bűnökre, ha nevetségessé tesszük őket a világ szemében. A szemrehányásokat könnyen vesszük, azt azonban, ha kigúnyolnak, nem bírjuk elviselni; eltűrjük, hogy rossz hírünk legyen, de azt nem, hogy nevetségesek legyünk.” (Moliére: Előszó a Tartuffe-höz)

Az élet rövid és jelenleg nagyobb a bizonyítottsága annak, hogy egy egyszeri kaland. Valószínűleg szeretnénk mindnyájan tartalmasan végig-élni azt az időt, ami nekünk jut. Emberi léptékkel e rövid időn belül túl sok a lehetőség, az irány, az információ, ahhoz, hogy magunk döntsünk arról, hogy mit is kezdünk ezzel a: nekünk jutó „idővel”. Sokunk ezért is kapaszkodik egy eszmébe, egy vezetőbe, a hitbe, hogy ne tévedjen el, ne sodródjon le az általa igaznak vélt ösvényről. Igen, szeretnénk hinni, hogy vannak igaz emberek. De mi van, ha ezek az „igaz” emberek kóklerek? Ha a tehetségük nem más, mint az, hogy képesek a bennünk lévő hiányt kitölteni, a kérdéseinkre választ adni, de közben csak arra használnak bennünket és a bizonytalanságunkat, a gyengeségeinket, az eltévelyedettségünket, hogy a saját önző céljaikat elérjék?

A(z) Miskolci Nemzeti Színház előadása