Sárszeg

előadás, 2024.

Következő előadás

2024. december 28. (szombat) 19:15 Katona József Színház - Sufni 1052 Budapest, V. kerület, Petőfi Sándor utca 6

Értékelés:

4 szavazatból
Szerinted?

Következő előadás

2024. december 28. (szombat) 19:15 Katona József Színház - Sufni 1052 Budapest, V. kerület, Petőfi Sándor utca 6

Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regénye alapján.

„Bízzátok rám a gyermekek
nevelését, s megváltoztatom a világot.”
Leibniz

Sárszeg:
a történet egyik főszereplője. A bezáruló, szűk világ szinonimája. Fojtogató, fülledt, szigorú település.
A Kosztolányi által megírt magyar vidék kísértetiesen ismerős: a Vallás -és KözoktatásügyiMinisztérium napi útmutatása szerint működő közoktatás, pozíciójukat féltő iskolaigazgatók, főispánok, tehetős vállalkozók által leuralt hétköznapok , bosszúszomjas álújságírók, pedagógus bértáblák és az életidegen tankövetelmények világa. Fiatalok, akik az érettségi után hirtelen a
semmiben találják magukat, perspektívák, tervek nélkül, hogy aztán tíz év múlva – alig 30 évesen – a kiégés küszöbén, megtörten, fáradtan nosztalgiázva a gimnáziumot emlegessék, mint életük csúcspontját.

A regény főhőse, Novák Antal ereje teljében lévő, jó hírű, közkedvelt pedagógusból hitevesztett, megalázott és megkeseredett emberré válik. Munkájával fel akarja virágoztatni Sárszeget, végül azonban Sárszeg győz.

[kréta]:
világos, sokszor hófehér mészkőféle. Szinte teljes egészében mészvázú egysejtűek leülepedett házai, kagylóhéj töredékek, mohaállatok és tüskésbőrűek vázrészei alkotják. Ezek a tengeri egysejtűek nagy mértékben képesek elszaporodni, elpusztult egyedeik házai a tengerfenéken felhalmozódnak, majd kőzetté válnak. Szerkezete porózus, könnyen porlik. Bármilyen felületen nyomot hagy.

A(z) Katona József Színház előadása

Bemutató időpontja:

2024. szeptember 1., Katona József Színház

Stáblista

Színházi műsorok

dec. 28.
  • Sufni
jan. 07.
  • Sufni
jan. 13.
  • Sufni
jan. 22.
  • Sufni
jan. 23.
  • Sufni

Hozzászólások

10/10
barrix nov. 27. 23:26:37 10/10
Egy hibátlan előadás, ahol nehéz eldönteni, hogy a rendkívül jól kiosztott szerepek, az egyszerű, de mégis mindent kifejező látvány- jelmez, a koreografált mozgás-zene összhangja, a zseniális fiatalok üde, friss harapni akarása, Rajkai bölcs rezignáltsága, a rettentő vicces poénok, a mai valóság könnyed, mégis szívfacsaró színrevitele adja-e azt a pluszt, hogy mindenki magáénak érezheti ezt a 100 éves történetet. De talán mégis, a sok kiváló közreműködőből a dramaturgi munka emelkedik ki, amely az egésznek az alapot biztosítja. Egyszerűen briliáns. Menjetek, nézzétek, megéri!