Álhippi kvázimusical a rosszabb fajtából ötven perc terjedelemben. A Pipin egy majdnem felszínes, majdnem mély amerikai zenés mű szabadságáról és beilleszkedésről, a világnak feszülő fiatalos erőről és ezen az akarat céltalanságáról. Testvérműve a Hairnek, és a szintén Swarz néven jegyzett Godspelnek, amely musicalek szintén a hetvenes évek kényszeresen vágyott optimizmusából, indokolatlan humanizmusából fakadtak. Mit kezdhet egy tizenhét éves ember ezzel a hagyománnyal? Mire juthat egy lázadástalanított, enervált kor nemzedéke, hitek és lendület hijján az apukák hippi illúzióival? Lehet hazudozni vagy újraértelmezni ezt a hagyományt. Gondolkodni, megélni valami ilyesmit. Mi megpróbáltuk ezt tenni. És közben zenélünk, énekelünk, mintha okunk lenne dalolásra. Mert az jó. A dalok is, hiába kemény profik ezek az amerikaiak.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások