Az Össztánc születésének története valódi színháztörténeti kuriózum. Amikor 1994-ben a Víg társulata visszaköltözött a Nyugati pályaudvaron álló sátorból a régi pompájában tündöklő, felújított Vígszínház épületébe, a színház az Össztánccal nyitotta meg újra kapuit.

Az előadás új műfajt teremtett Magyarországon: egyetlen szó sem hangzik el a színpadon, mindent a tánc, a mozdulatok, a gesztusok nyelvén mondanak el a szereplők. Korok változnak, évtizedek sűrűsödnek be a színpadon; és a táncterem zárt világába minduntalan betör a történelem.

Marton László rendezésében az Össztánc nemcsak társulat-összekovácsoló előadássá vált, hanem a közönséget, sőt, egész Budapestet is újra összekapcsolta a megújult színházzal. Szimbolikus jelentősége lett az új épületnek és a nyitóelőadásnak. Mert a nyitóelőadások olyanok, mint az első szerelem, mindig emlékezni fogunk rájuk. És az Össztánc épp ilyen.

A(z) Vígszínház előadása