1958-at írunk, a londoni Soho pezsgő klubélete a gyerekcipőben járó rock’n’roll-élet legkülönfélébb figuráit sodorja össze. A sötét lebujok környékén indulófélben lévő sztárocskák, az új zenétől megrészegült rajongók, piti bűnözők és veszélyes nehézfiúk, szerencsétlen ügyeskedők és nagypályás játékosok gyülekeznek. Kábítószer és muzsika, kiszolgáltatottság és hatalom, emberek életét magasba röpítő vagy örökre leromboló ügyes húzások és árulások kora ez – ami éppen történik, és ami ekkor készülődik, a rákövetkező évtizedekben fenekestül forgatja majd fel nem csak a zenei világot – hanem mindent. Akik látják ezt, azok résen vannak, hogy idejekorán szeletet hasítsanak maguknak a tortából. Kíméletlen és sötét, ellenállhatatlanul vicces és éjszaka-szagú történet egy klubról és csapatáról.
Az Atlantic Club üdvöskéje, Silver Johnny igazi sztárnak ígérkezik. A közönség őrjöng érte, az éjszakai mulató csaknem felrobban minden áldott este. Ezra, a tulajdonos féltékenyen őrzi és csak magának akarja ezt a csodafiút. Egyik nap Ezrát félbe vágva találják a kukában a klub hátsó bejáratánál. Helyettese, Mickey közli a klub csapatával: a főnököt a félelmetes Sam Ross bandája ölte meg, méghozzá azért, hogy ma este eljöjjenek, és erőszakkal vegyék át a klubot. Lassan esteledik, az ajtóban gyülekezni kezdenek a rajongók, a fiúk pedig, vegyes lelkesedéssel az ügy iránt, elbarikádozzák magukat odabenn, hogy felkészüljenek az ostromra…
Jez Butterworth darabja 1995-ben debütált a londoni Royal Court színházban, olyan, később Hollywoodban is nagy karriert befutó, hazánkban sem ismeretlen színészekkel a szereposztásban, mint Tom Hollander, Andy Serkis vagy Aidan Gillen, a 2013-as felújításban pedig Ben Whishaw, Brendan Coyle és Ruper Grint játszották a főszerepeket. A darab (a szerző által rendezett) filmváltozatában maga Harold Pinter is játszott. A kritikusok és a közönség hatalmas felbolydulással és rajongással fogadta az ezzel a darabjával debütáló szerzőt. A lapok az ádázul vicces, elképesztően bizarr történetmesélést magasztalták, és megörökítették, ahogy a premieren a közönség minden egyes tagja érezte, hogy itt valami különleges született – John Osbourne 1956-os “Dühöngő Ifjúság”-bemutatója óta nem debütált senki nagyszínpadon a Royal Courtban.
A(z) Belvárosi Színház előadása
Hozzászólások