Makrancos Kata avagy a hárpia megzabolázása

vígjáték, magyar, 2015.

Értékelés:

5 szavazatból
Szerinted?

Macsóvilág. Férfiuralom. Ahol az erő, az erőszak az egyetlen igazság. Ahol a jelszó: "A sör nem ital; az asszony nem ember; a medve nem játékszer!"

A fiatal és szabad, szép és megzabolázhatatlan Kata nem tűri a béklyókat, a korlátokat. Nem tud, és nem akar parancsra szeretni, a férfiak kizárólagos uralmát megtagadja. De nem tudja elkerülni az apja által rákényszerített házasságot.

Az öntudatos és erőtől duzzadó férj, Petruchio engedelmes feleséggé kívánja változtatni Katát. Próbatételei egyre kíméletlenebbek. Kegyetlenebbek. Kata állja és kiállja a próbákat, de hogy valóban szelíd és szolid párja lesz-e a fölötte uralkodni vágyó urának - kérdés marad...

Shakespeare híres és hírhedt vígjátéka, A makrancos Kata nyersen, de sok humorral ábrázolja a nő - férfi kibékíthetetlen ellentétét, örök párharcát.

A(z) Weöres Sándor Színház előadása

Bemutató időpontja:

2015. május 15., Weöres Sándor Színház

Stáblista

Hozzászólások

10/10
azem 2015 máj. 24. - 23:10:20 10/10
Tudom, hogy a gimis definícióknál illene továbblépni, de akkor azt tanították nekem, hogy a tragédia az, amiben értékveszteség van.

Ebbõl kiindulva a szombathelyi Makrancos Kata tragédia. Tragédia, mert sztereotip gondolkodású, macsó/macsós férfiak megölik benne egy izgalmas, önálló gondolkodásra képes és kihívást jelentõ nõ személyiségét, aki egyáltalán nem szolgál rá a negatív jelzõkre. Egyszerûen csak nem olyan simulékony kis szófogadó, szelíd lányka, mint a húga és mellette állva erõs kontrasztot képeznek. Tragédia, mert van benne egy apa, aki ahelyett, hogy védelmezné és kiállna mellette, a maga számára könnyebb utat választja és a beáll a primitív férfiak közé.

A nívósabb Shakespeare-vígjátékokon sokat szoktam nevetni és a tragédiák komikus figuráin szintén (Jago, Polonius, Mercutio) de ennek a darabnak a humorán valószínûleg utoljára Shakespeare korában nevettek jókat (ma pedig csak a hímsoviniszták), a végsõ Kata-monológ pedig kellemes megnyugvást hozott nekik. Ma kifejezetten dühítõ ahogy a már KATAtón (ugye értik?) nõ vakon engedelmeskedik a legmegalázóbb parancsnak, még a nem kimondottaknak is.

Szeptemberben azt írta valaki ezen a felületen egy nemzetis WS-adaptációról, hogy tragédia, pedig nem azok közé sorolják. Negatív kritikának szánta, szerintem telibe is talált vele. Ott akaratlanul kilúgozták a humort a jelenetekbõl. Ezt nem szánták annak, a 21. században nem is tud az lenni. Így is rengeteg vicces momentum van benne, elrajzolt, groteszk figurák (Mertz Tibor és Szerémi Zoltán fantasztikusak a visszataszító és közönséges férfiak szerepében), de a fõszereplõ páros duettje kõkemény és egyoldalú harc, aminek a végkimenetele kínos feszengést okozott a nézõtéren. Eddig három Katát láttam életemben: Bánfalvi Eszter nem viszi el egyoldalú showba, úgy ahogy Szûcs Nelli tette Debrecenben, az elõadást szolgálja, a címszereplõ tragédiáját gyönyörûen érezteti. Bányai Kelemen Barna sem elégszik meg azzal, hogy egy kedves, mulatozós férfialakot hoz létre, ez a Petruchio kõbunkó, kegyetlen, autoriter személyiség.

Alföldi gondolt valamit errõl az elõadásról és színpadra vitte. Szerintem ez az okos, eredeti, gondolkodó nõk himnusza és leszámolás a sztereotípiákkal. Az Õrült Nõk Ketrecében Stohl énekelte meg az elsõ felvonás végén a másság himnuszát, itt most Bánfalvi Eszter interpretációjában hallhatjuk annak eltiprását. 10/10