"A csirkefogó arisztokrata. Kemény, kegyetlen szeretetet prédikál. Inkább üsd meg, akit szeretsz, de ne nyavalyogjál. A házmesterek beszélnek és a boldog hordárok érzelegnek. Csak légy erős és hideg. Akkor az ütésed is olyan, mint a csók. Akit megütsz, úgy érzi, hogy meztelen szívedet tetted tenyerébe és megcsókoltad a kezeddel. Nem reánk tartozik a beszéd. A tiszta kiscseléd, és a piszkos városligeti hintás is beszéd nélkül szeret. "Sok akácifák vannak itten?" Ennyi a vallomás. Nem több. A többi csak akkor buggyan ki a kiscseléd szájából, mikor Liliom úr már meghalt, érette halt meg, magába fojtva könnyet és szerelmet, hősiesen, mint a régi rómaiak, akik lángot nyeltek. A lány pedig így szól: "Szerbusz." Csak ennyit: "Te komisz, te piszkos, te?édes.." Aztán megint: "te komisz?" Innen billen a városligeti dráma a legendába, és itt kezdődik a színpadi forradalom.Molnár Ferenc nyelvművész. Szereti a szavakat, ahogy az embereit.

"De kínozza is. Akárcsak a csirkefogó a kiscselédet. Szeretetből. Kemény szeretetből. Kegyetlen szeretetből. Kitépi a szárnyukat, megcsonkítja és elferdíti őket, vergődteti és pofozza, aztán megint elhajítja. Csúnya magyar szavak, mondja neki, ti furcsák és dadogók, ordenáré ligeti szavak, ti piszkosak, komiszak, ti édesek"

Kosztolányi Dezső

A(z) Győri Nemzeti Színház előadása