Kísértetek

előadás, 2018.

Értékelés:

7 szavazatból
Szerinted?

A Kísértetek középpontjában egy középkorú nő, Alvingné áll, aki egész életében férje bűneit titkolta és kompenzálta a társadalmi elvárások nyomására. A férfi halála után azonban minden elfojtás és hazugság felszínre tör, és nem marad többé következmények nélkül.

A Nóra és a Hedda Gabler után Ibsen harmadik nagy női drámája a Kísértetek, mely az 1881-es bemutató idején példátlan botrányok sorozatát kavarta. Alving kapitány gazdag özvegye férje halálának tizedik évfordulójára árvaházat építtet az elhunyt emlékére. A megnyitó ünnepségre hazavárja rég nem látott fiát, aki festőként Párizsban él. De lehet-e bármit örömmel ünnepelni olyan világban, ahol álszentség leplez szégyenletes titkokat, kényszerű hazugságokat és elfojtott vágyakat? „A KÍSÉRTETEK olyan témát boncolgat, ami mániám: hogy ha a múltat nem tisztázzuk, hanem elhallgatjuk vagy elhazudjuk, az megrohasztja a jelent és a jövőt.” – mondta a darabválasztásról a rendező, Alföldi Róbert.

„Helene megformálása nagyon szép és nagy kihívást jelentő feladat. Nemcsak lelkileg, de technikailag is nehéz megoldani, hogy egy karakter belülről szétfeszüljön az indulattól, miközben ebből nem enged ki semmit. Az izgatott benne a legjobban, ami Alvingné és Manders tiszteletes (Gáspár Tibor) között történik. A nő rendkívül felvilágosult, a lelkész pedig – aki nyilván a társadalmat szimbolizálja – egész életében eltagadta maga elől, amit érez.” – nyilatkozta szerepéről Básti Juli.

Gáspár Tibor és Gáspár Sándor régóta nem játszottak egy színpadon. „Igazán pikáns az előadásban, hogy még közös jelenetünk is akad. De dramaturgiailag is érdekes a helyzet, mert a bátyám egy plebejust alakít, én meg tulajdonképpen egy patríciust.” – említi Gáspár Tibor. „Én már csak azért is örülök a közös munkának, mert azt beszéltük meg, hogy Tibor a próbák alatt nálam lakik majd.” – teszi hozzá nevetve Gáspár Sándor.

Ágoston Katalin – aki Reginét játssza majd - most először dolgozik együtt Alföldi Róberttel, de ahogy mondja, szereti azokat a próbaidőszakokat, amikor már reggel arra ébred, hogy a szerep jár a fejében. Az Osvaldot alakító Ódor Kristóf szerint „Robi mindig tudja, mit akar. Nyitott az ötletekre, változhat is az elképzelése, de alapvetően megvan a fejében az előadás, és ez nagy segítség.”

Bemutató időpontja:

2018. január 5.,

Stáblista

Hozzászólások

Edmond Dantes 2018 jan. 17. - 15:57:56
Szinte közhely, hogy a legrangosabb irodalmi elismerést, Nobel-díjat nem kapó írók-költõk listája (csaknem?) elõkelõbb mint azoké, akik megkapták és ez volt a helyzet már a díjosztás elsõ éveiben-évtizedében is. 1903-ban kitüntették például Bjørnstjerne Bjørnsont, akinek élete sok hasonlóságot mutat kor-, honfi- és írótársáéval, Henrik Ibsenével, de munkásságának utóélete össze sem hasonlítható a csak néhány évvel idõsebb kollégáéval. Bámulatos, hogy Európa peremén, a messzi északon elhelyezkedõ, kis lélekszámú, nem világnyelvet beszélõ, akkor még szegény, önálló állami léttel nem rendelkezõ Norvégia olyan íróóriást adott a világnak, akinek mûvei máig élnek, elevenen és elevennek hatnak, színmûveinek mûsorra tûzése -és megtekintése!- nem holmi kincstári tisztelgés, fárasztóan kötelezõ irodalom, hanem megannyi katartikus élmény, karakteres figurák, ragyogó párbeszédek, lassan felépülõ, de annál csattanósabb történetek, valós, ma is létezõ társadalmi problémák feltárása. A Centrál Színházban most bemutatott Kísértetek is ilyen darab; a szerzõ úgy építi fel az öt szereplõ jellemén, sorsán keresztül a drámát, hogy néha úgy érzem, kötéltáncos õ, ám bambuszrúd és védõháló nélkül. Nem riad vissza szélsõséges fordulatoktól, gordiuszi csomóként viselkedõ emberi konfliktusokat, fel- és megoldhatatlannak tûnõ helyzeteket vág el (k)egyetlen suhintással, ám megoldásai sohasem olcsók, vásáriak, mindig a mûvészi kifejezést szolgálják s emelik mûveit és a szerzõt világirodalmi rangra, mindmáig s megkockáztatom: örökre.

A Kísértetekben az öt szereplõ mindegyike és mindannyiuk sorsa összefügg egymással és talán leginkább összefügg a fölöttük, múltjuk fölött kísértõ hatodik személlyel, a már tíz éve halott Alving kamarással és az õ egykori jellemével pontosabban jellemtelenségével, életvitelével, cselekedeteivel. Hazugságok, képmutatások, elhallgatások sokasága: mind-mind õhozzá köthetõk múltba vészõ holtában is. Ám -mint a mostani adaptáció rendezõje s egyben a darabot dramaturgként kiváló érzékkel egy felvonásba, kilencven percbe sûrítõ Alföldi Róbert egy interjúban mondta- "elõbb-utóbb kiborul a bili". Minden családban, minden közösségben vannak sötét foltok, elcsalt sorsok és életek,rejtett titkok, amik nemcsak hallgatnak mint ama bizonyos mély, ami fölött fecseg a felszín, de bizony rohadnak és rohasztanak is és ki tudja, mikor, hol törnek a felszínre, pusztítón, visszavonhatatlan hatállyal. A Kísértetekben felszínre törnek, pusztítón, visszavonhatatlan hatállyal: a bili kiborul, nem kicsit, nagyon.

Alföldi Róbert a kis teret minimalista díszlettel (tervezõ: Kálmán Eszter) teszi még hangsúlyosabbá: egyetlen nagyméretû, fából készült állított négyzetelemmel variál, amelynek legkisebb, középsõ egysége ajtóként funkcionál. Ezenkívül csupán néhány, olykor hangsúlyosan ki-berakott szék "játszik", amiket a kortalan jelmezbe (Szakács Györgyi munkája) öltöztetett szereplõk rakosgatnak ide-oda. Semmi fölösleges akció. Básti Juli számára -akit régebben Hedda Gablerként már volt szerencsém látni- elsõrangú feladat az özvegy, Alvingné megformálása. Alvingnéé, aki egész életében -nem okvetlenül és nem kizárólag önhibájából- szenvedett, takargatott, képmutatott és elhallgatott s minden és leginkább õrá hullik vissza akkor, amikor a dolgok már éppen rendben lévõnek látszanak: festõ fia éppen hazatért Párizsból, a jótékony célokra szánt árvaház nyitásra kész, a fenntartására szánt pénz jó kezekben... Fekete ruhájában, többnyire szordinált hangon, -nagy kitörése annál hatásosabb- takarékos gesztusokkal és mimikával mintha egy görög sorstragédiából lépett volna ki. Nem mint primadonna, nem mint a Centrál "házi dívája", hanem mint elsõ az egyenlõk közt: magányos és végezetül teljesen magára maradó polgár-heroina. Gáspár Tibor és Gáspár Sándor nemcsak valóságos testvérként, de a darabban is jól kiegészítik egymást: a nagytiszteletû lelkész és a "matrózotthont" (értsd: jobb vagy kevésbé jó kocsmát) nyitni óhajtó sánta asztalos a fináléban megkötik a maguk kis alkuját -közkeletû mai szóval: mutyiját- : hallgatásért cserébe anyagi támogatás, "korrupció", akárcsak máskor, máshol, ma is. Jók a fiatalok: Ágoston Katalin házvezetõnõnek, nevelt lánynak egyaránt fagyos, számító és nemigen gondolnám, hogy ha egybekel(né)nek Osvalddal, készségesen beváltaná a fiatalember hozzáfûzött reményeit. Ódor Kristóf is jó a zaklatott, születése pillanatában elrendeltetett sorsú fiú, Osvald Alving szerepében.

Ha hihetünk az évszázados legendának, Ibsen már csak a maga korában nagy botrányt kavaró, tiltó-, bojkott- és cenzori listákon elõkelõ helyen álló Kísértetek miatt nem/sem kaphatott Nobel-díjat. Mi, utókor viszont kaptunk egy magasrendû és ma is aktuális, élvezetes drámát, körítésként egy jelentékeny színházi élménnyel.
B. T. László 2018 jan. 06. - 21:20:30
Nagyszerû elõadás! Gáspár Tibor óriási nagyot alakít (régebben, Békéscsabán láttam ennyire jónak), de Básti Juli is fantasztikus, mint ahogy a többi szereplõ is! Kiváló rendezés!
rumci 2017 dec. 29. - 16:55:07
Ha Helene Alvingot Bánsági Ildikó, Regine Engstrandot pedig Gáspár Kata alakítaná, még pikánsabb lenne a szereposztás. ;)
fourdogs 2017 dec. 17. - 16:22:12
Engstrand a báty, Sándor, amint az a képeken is látható.