Két bögre kincs - ilyen Plautus-darab nincs! Ismert egyrészt a Bögre, amelyről tudjuk, a vége elveszett, és hogy Moliere ebből a töredékből "merített", amikor megalkotta a világirodalom talán legmulatságosabb figuráját, A fösvényKincs (más fordításban: A három ezüst). Ez a komédia sem kevésbé kacagtató, de ebben a történetben a gazdag öregek szórják a pénzt. Amíg gyermekeik szerelembe, sőt teherbe esnek, vagy csalódnak, keresik a társat, vagy bujkálnak egymás elől, addig szüleiknek csak az számít, hogy van-e hozomány, vagy nincs. Ezt a két vígjátékot öntöttük egybe, s igyekeztünk XXI. századi ritmusú előadással megszólítani a közönséget. Harpagonját.
Plautus fösvény Eucklioja ismerősünk, hisz Moliere Harpagonja az ő bőréből bújt elő. Egy bögre kincs már megvan! - illetve, hol megvan, hol eltűnik. Ez a mi fösvényünk vagyona, élete értelme. Lánya mindjárt szül, de erről ő mit se tud. Phaedria nagyon szereti a fiút ama gyönyörű éjszaka óta, csak sajnos nem tudja, ki volt az, és hol lehet. Mi azért tudjuk: római aranyifjú vagy inkább tékozló fiú. Elvenné ő a lányt, ha nem épp most költötte volna el utolsó fillérjeit is. Apja házát is elárvereztette. Még szerencse, hogy gyámja vette meg, aki nem akarta, hogy a házban elrejtett kincses bögre (megvan a másik!) idegenek kezére jusson. Ennél csak az lenne nagyobb baj, ha a pazarló ifjú kezébe kerülne. De akkor hogyan kaphat a csélcsap ifjú húga hozományt? Mert a gazdag apák világában az még a szerelemnél is fontosabb. A gyám, némi kényszer hatására szintén házasodna. Zsugori szomszédja lányát venné el, a kilenc hónapos teherről mit sem sejtve. Sőt házasodna a tékozló fiú barátja is, de itt is a hozomány a bibi. A két bögre kincs végül nagy kalandok után jó kezekbe kerül.
Mindenki megkapja a magáét, ahogy a vígjátékokban lenni szokott. A szerzőtől meg a római, fukar, harácsoló, korrupt, tolvaj, felső tízezer kapja meg a magáét. Természetesen tudjuk, ez a téma ma már aktualitását vesztette. Nincsenek sem uzsorabilincsben szenvedő polgárok, sem zsebre politizáló, féktelen pénz- és élvhajhász gazdagok. De ha lennének, bizony jól esne a színpadon látni és kiröhögni őket. De nincsenek. Az ostorozó szövegeket Plautus írta, több mint két ezer éve: nem mi toldottuk a darabhoz. A szerelmes strófák az ő költőkortársainak művei, hozzájuk a zenét Tóth Viktor és Ferenczi György (igen, a szájharmonikás blues-zenész) komponálta. A rapek a saját szerzeményeink: városi folklór az is, amiként Plautus művészete is abban gyökerezett. Silló Sándor
A(z) Csokonai Színház előadása
Hozzászólások