A "Káin kalapja" persze nem filozófiai mű, nem pszichoanalitikus sorstanulmány, nem elméletek illusztrációja. A jeleneteket nehéz - néha lehetetlen - és szükségtelen "visszabontani" azokra az absztrakt megfogalmazásokra, amelyek kiindulásul szolgáltak a munka kezdetén. A képek megfejtése önmagukban van, a "szándékok" - mint a fércöltés fonalai - a próbák során lassan kihullottak az anyagból, s maradt az előadás sajátos szövete: a profán emelkedettséggel, komoly humorral megközelített/újraírt mítoszok valósága. Mozdulat-zene, képzőművészettel beoltott tánc, test-költészet, gondolat-színház. A részleteiben teljes megjelenítés.
(Káinnak nem is volt kalapja) A kalap nem öröktől való. A kalapot föl kellett találni. A folyton menekülésre kényszerülők addig-addig tartották fejük fölé a kezüket - félvén Jahve bosszújától -, amíg egyszer csak ottmaradt. Valahogy így. A kalap azóta is különleges tárgy: a tisztelet, a rejtőzködés, a védekezés, a védelem szimbóluma. Elválaszt és összeköt, véd és elrejt. Alázatot sugall és félelmet. Eltakarja a Káin-bélyeget, vagy épp maga is megbélyegez.
Káin a féltékeny testvérgyilkos örök jelképe, de a Káin-bélyeget Mózes is viseli. Káin az álcázás művésze. Rejtőzködik: csupa kedvesség, csupa maszk. Mózes lázadó és alázatos. Hogy saját agresszivitását megfékezze, törvényeket alkot, amelyeket aztán ráerőltet mindenkire. S ha valaki nem engedelmeskedik, kitör belőle a káini indulat. Az előadás, ha úgy tetszik, egy sor Káin-történet, másképp és megint másképp elmesélve. Mi pedig keressük a dolgok értelmét: megörököltük az indulatokat és a törvényeket; az egész végtelen ámokfutást.
A(z) Artus előadása
Hozzászólások