Jászai Mari nem csak a színházat töltötte meg élettel és kölcsönzött sosem látott drámai erőt az általa életre keltett szerepeknek, hanem életét is színházzá alakította. Nagy tragikaként élte át érzelmeit, a női sors mélységeit. Rajongva szeretett szerepeit alakította magánéletében is, melyeket aztán évtizedekig játszott a Nemzeti Színházban. Lázadó nő volt, igazi hős, született tragika. Kivételes egyénisége, vele született színészi tehetsége által kiemelkedett abból a sorsból, amelyre társadalmi helyzete ítélte volna. Korának legnagyobb személyiségei lettek társai és barátai, mint Herman Ottó, Feszti Árpád, Reviczky Gyula vagy Herczeg Ferenc.
Nem titkolta, hogy őszintén és rajongva szerette önmagát, de hiúságánál csak a szakma iránti alázata volt nagyobb. A nemzet szentségében hitt, temploma a Nemzeti Színház volt, amelyért nem habozott önmagát is feláldozni akár, hogy megvédje a kiüresedéstől. És nem titkolta, hogy szerette a pénzt, mert abban a függetlenségének zálogát látta. Kíméletlen zsarnok volt és érzékeny nő egyszerre. A darab a nagy Jászai sebezhető, elrejtett arcát villantja fel. A pátosz mögött megbúvó fanyar iróniát, élete groteszk esendőségét. A nap huszonnégy órájában játszó színésznőt, aki sosem lankad és minden részletre ügyelt. Ízig-vérig modern volt, mint akkoriban oly kevesen. A legtöbbet tudta, ami sokszor fájdalmas: pontosan ismerte önmagát. És bár színész volt, sosem játszott, egyszerűen őszinte volt. (Borbély Szilárd)
A(z) Csokonai Színház előadása
Hozzászólások