Az Esőember a szeretetről szól. Pontosabban annak különböző formáiról, és a vele járó nehézségekről. Hőse tipikus "korunk gyermeke", egy arrogáns és magabiztos yuppie, a vállalkozások bajnoka, aki a körülötte élőket csupán mozaikként illeszti az üzleti tervek és kitűzött célok közé. Mindezt még az sem tudja megváltoztatni, amikor rég nem látott apja meghal - sokkal inkább megrázza a tény, hogy nem ő az örökös. Ki lehet a titokzatos kedvezményezett? Némi nyomozás után fedezi fel, hogy egy intézetben él egy autista zseni, aki az ő testvérbátyja, és akinek a létezéséről sem volt fogalma sohasem - és ő örökölte a milliókat. Elkezdődik egy hosszú, valóságos és lelki utazás, amelynek során két külön világ csiszolódik egymáshoz, és a furcsa, magába zárt autista talán képes megnyitni öccse kérges szívét. Barry Levinson 1988-as, Oscar-díjas filmjét tavaly adaptálták színpadra, és a londoni premieren Josh Hartnett alakította Charlie szerepét. Budapesten parádés szereposztásban mutatkozik be a klasszikussá vált történet.
Hát igen, bennem is él a kettõsség, ahogy egy korábbi hozzászólónál is történt. Nehéz egy filmet színházba vinni, magasak az elvárások. Ne feledjük, Dustin Hoffmann Oscart kapott az alakításért, és a legjobb filmet is besöpörték ( még akkor talán ért is valamit az Oscar). Azért ezt nehéz túlszárnyalni. Kíváncsi voltam, hogy a folyaamtos utazást hogy fogják díszletekkel bírni. Egész jól megoldották. Kulka baromi jól játszott, Nagy Ervin néha kicsit "sok" volt a szerepében, s ez a túljátszás nem erõsítette a karaktert, hanem inkább hiteltelenné tette. A hangos zenék, amelyek a díszletváltáskori figyelemelterelést hivatottak megoldani, borzalmasak voltak: oda nem illõ volt a zene és iszonyú hangerõvel szólt. A díszletek és helyszínek folyamatos változása miatt kicsit "feldarabolt"-nak éreztem a feldolgozást, mintha a filmhez hû cselekményábrázolás lett volna a prioritás, de ettõl picit szétesik a darab, néhol üresjáratokkal tarkított, vontatott lesz. A személyiség kibontására emiatt nem is marad idõ, így felszínes, üres és cselekményorientált elbeszélés lett belõle, mintsem egy mélységekbe és magasságokba elutaztató felemelõ történet.
Láttam már régebben a filmet. A darab nem tetszett: Nagy Ervin mûanyag, Kulka Dustin Hoffmann-hoz képest semmi újat nem nyújtott, jobbat pedig végképp nem. Garas Dezsõ csalódás (bár a szerepével nehéz is lenne kitûnni), és a nõi szereplõk kritikán aluliak voltak. Nagy ásításokra, meg az órám nézegetésére emlékszem. Ezért kár volt.
Mi tegnap este néztük meg,többek ajánlására. Telt ház, kiváló közönség, tökéletes elõadás. Már nagyon régen láttam a filmet, nekem egy teljesen más élményt adott!!! Pontosan akkorát játszott mindenki, amekkorát ez a darab lehetõvé tesz! Újra színházba fogok járni!!! Köszönöm az összes résztvevõnek!!!
én nem tudom maga mit látott. Amit én láttam, egy igazán jól megrendezett, jó poénokkal teli jó színházi darab volt és élményt szerzett. (szinház és élmény erõsen nem iézõjelben.) Nagy úr (hogy úgy fogalmazzak mint maga) a karakterét saját módja szerint hozta. Bár lehet, valakinek kissé túl erõs, de szerintem Charlie karaktere ilyen erõteljes és dúrva az elején majd meglányul és érzelmes lesz, ahogy a színész is játszotta. Kulka úr nagyon szereti a szerepét és ehhez híven játsza szerepét, tegyük hozzá, nagyon jól! Látszik Raymondon a fejlõdés, az átalakulás. Garas úr szintén így van ezzel, s amint nyilatkozta "EGY SZÍNÉSZ AKKOR FOGADJA EL A SZEREPET A TETSZIK NEKI. NEKEM TETSZETT."
Én csak ennyit akartam, de legyen meg az ön saját véleménye.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások