Miguel de Cervantes 17. században írt örökérvényű műve, amely a mai napig a világirodalom egyik legnagyobb hatású alkotása, számtalan formában ihlette meg a képzőművészetet, a zenét és természetesen, a színházat is. Babits Mihály megfogalmazása szerint „Don Quijote kívül áll a valóság korlátain, tilosban él: a fantázia tilosában. … Mi más ez az egész Valóság, mint egy nagy, gonosz Varázslat, amelynek törvényeit nehéz kiismerni, de amellyel reménytelen és hősiesen kell harcolni, míg élünk? Így lesz a Don Quijote, tudva vagy akaratlanul, az örök illúziók s reménytelen küzdelmek regénye.”

Ilja Bocsarnikovsz, a fiatal, de már több figyelemreméltó színházi előadás rendezője (Három nővér, Lear) megint egy megkerülhetetlen európai klasszikus szöveget értelmez újra a debreceni társulat segítségével. Az eddig ismert feldolgozásokat is figyelembe véve egy önálló színpadi művet hoz létre Cervantes humorral és költőiséggel teli, ugyanakkor mély filozófia gondolatokat közvetítő regénye nyomán. Ebben az előadásban Don Quijote nem egy balga, reménytelen álmodozóként jelenik meg, hanem egy olyan hősként, aki az értékvesztett, pusztulásba rohanó világban, a kilátástalannak tűnő küzdelem során sem veszíti el hitét. Cervantes szavai szavaival élve: „Manapság a renyheség diadalmaskodik a serénységen, a tétlenség a buzgalmon, a bűn az erényen, a fennhéjázás a bátorságon”, ám mindezek ellenére „az erény mindig fényt sugároz magából, még az ínség bajain és szűk nyílásain keresztül is”. És még akkor is, ha Don Quijote küzdelme hitéért, „illúzióiért” el is bukik a „szélmalomharcban”, életének példája jelként marad fenn a jövő számára, és halálában is megdicsőül.

Ahogy művének végén írja Cervantes:

Hamva itt a hős nemesnek
nyugszik, aki nagy nevet
messze földön küzdve szerzett,
s holtában se vehetett
rajt a halál győzedelmet.

A világban észveszejtő
rém volt és madárijesztő.
ám szerencsés, ritka sorsa végül is őt igazolta:
balgán élt, s bölcsként veszett ő.

Díszlet- és jelmeztervező: Bugaeva Anastasia

A(z) Csokonai Színház előadása