Cigányszerelem

operett, magyar, 2009.

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Ismét prózai sztárszínészek - Bodrogi Gyula, Hollósi Frigyes, Stohl András, Gesztesi Károly, Kovács Patrícia és Molnár Piroska - bizonyítanak az operett műfajában olyan kiválóságok mellett, mint Kiss B. Atilla, Frankó Tünde, Rácz Rita és Vadász Zsolt. A mára emblematikussá vált "szegedi operett" produkciók sora - melyet a musical-kedvelő idősebbek és fiatalabbak egyaránt megszerettek - Kálmán Imre után Lehár Ferenccel folytatódik. Az operett a női lélek titkairól, a szerelem szabadságáról, a nemiség démoni erejéről szól. A darabot Béres Attila, a fiatal magyar rendezőgeneráció egyik legkarizmatikusabb alakja állítja színpadra, aki szerint egy szenvedélyes, a mai korra is érvényes szerelmi történetről van szó, mely ösztönök vezérelte, ám nem tud kiteljesedni. Az izgalmas zenei megoldás - a szimfonikus zenekar mellett cigányzenészek is lesznek a színpadon -, valamint a különleges látványvilágot ígérő, sűrű nyírfaerdőt ábrázoló díszlet mellett a rendező büszke arra, hogy a magyar színházművészet elsőrangú színészeit sikerült megnyerni a szerepekre, akik nem mellesleg vérbeli komédiások is.
A gyönyörű és gazdag lány, Zórika a szintén gazdag vőlegény helyett a szegény, ám szenvedélyes szerelmet ígérő fiatal cigánylegényt, Józsit választaná. Zórika Nagyboldog-asszony napján született, így - a legenda szerint - ha kézfogója napján iszik a Csorna folyó vizéből, álmában megláthatja jövőjét. A kétségbeesett Zórika kortyol a vízből, s boldogan szövögeti álmait Józsiról, a cigánylegényről. Az édes álom azonban hamarosan rémálommá válik. Az operett műfajára jellemző boldog befejezés azért nem marad el.

A(z) Szegedi Szabadtéri Játékok - Dóm tér előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista

Szereplők

Ilona (vidéki primadonna)
Józsi (cigányprímás)
Dragotin Péter (erdélyi földbirtokos)
Zórika (a lánya)
Mademoiselle Berta (nevelőnő)
Paulette (Dragotin unokahúga)
Tivadar (vidéki színész, rendező, szövegíró, álgróf)
Jonel (Zórika vőlegénye)
Kutula (cigányvajda)

Alkotók

Hozzászólások

Dick 2009 júl. 12. - 16:44:26
Szóval!
Tegnap láttuk a családdal. Mondhatom - mindannyiunk nevében - nagyon jó volt! Bodrogi kivételével - csak az énekhangja tekintetében - mindenki nagyon szépen énekelt, szerepelt. Még Stohl is. Ami számomra nagyon kellemes csalódás volt. Mindenkinek ajánlom, bár, azt hiszem tovább már nem játszák. Tényleg színvonalas elõadás volt.
Ez nem vonatkozik a közönségre, aki (ami) a finálé alatt elkezdett kivonulni. Komolyan mondom: borzasztó. Balkán. A tisztelet teljes hiánya. Szerencsére még maradtunk 3950-en a nézõtéren.
10/10
marteeka 2009 júl. 06. - 21:27:23 10/10
Nos, én idõközben láttam a bemutatót és azt kell mondjam, zseniális a szereposztás, még "süsühangú" Bodrogi Gyulával is. (Patrícia hangjával az égvilágon semmi gond nincs...)

Zseniális a szereposztás, a rendezés, mert a klasszikus operettet kiélezték prózai vígjátékra, mindemellett megmaradtak a gyönyörû Lehár betétek. Ehhez igenis kellettek olyan szereplõk, mint Bodrogi, vagy Gesztesi. Idejét nem tudom, mikor élveztem ennyire egy elõadást, pedig elég gyakran járok, igen jó elõadásokra. Az egyik percben sírtunk, majd nevettünk, a jelmezek és a táncosok által prezentált látványról nem is beszélve.
Az említett duett valóban nem a darab fénypontja volt, de szinte észrevehetetlen a többi plusz mellett, amit péntek este kaptunk.

Zárójelben: én azt nem bírom, ha operaénekesek kapnak operettszerepeket, legalábbis olyanok, akik nem tudnak a helyzethez idomulni. Ebben a darabban elismerés mindenkinek, Frankó Tünde egyszerûen fantasztikus volt, de tavaly a Marica grófnõn Lukács Gyöngyi áriáiból egy szót nem lehetett érteni... Még szerencse, hogy feliratozzák a darabot :(
Mati79 2009 júl. 06. - 17:44:53 Előzmény bea63
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem az a halálom, ha operett szerepeket olyan színészekkel játszatnak, akik nem tudnak énekelni! Még akkor is, ha õk olyan sztárok, mint Bodrogi Gyula, Kovács Patrícia, stb, és akiket a PRÓZAI szerepeik miatt egyébként nagyon kedvelek is! Egy Cigányszerelemhez (és általában a Lehár-operettek elénekléséhez) operai hang szükségeltetik! Tehát arra én is kíváncsi lennék, hogy az általad említett duettet hogyan fogják elénekelni!
Miért nem lehet az operetteket operett-színészekkel játszatni? Nem hiszem el, hogy ne találtak volna ezekre a szerepekre alkalmasabb, képzett hangú operett-színészeket!
10/10
marteeka 2009 júl. 02. - 16:39:03 10/10 Előzmény bea63
Holnap kiderül, ha nem mossa el az esõ. Én is kicsit szkeptikus vagyok...
rumci 2009 júl. 02. - 01:44:09 Előzmény bea63
Hát én nem hiszem, hogy látni fogom, de azért azt nem felejteném ki a képbõl, hogy Bodrogi egy kiváló énekes színész. Nagyon sok zenés színházi szerepet alakított kiválóan sok évtized óta. Szóval nem féltem. :)
bea63 2009 máj. 19. - 18:40:07
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Bodrogi Gyula hogy fogja elénekelni az operaénekesnõ Frankó Tündével a híres Ilona-Dragotin duettet. Ahhoz azért hang kell,például Gárday Gábor hangjával összehasonlítva Bodrogi hangját, hát...