A litván határ melletti fogadóban az álruhában menekülő Grigorij két kóbor szerzetes - Varlaam és Miszail - asztalához ül. A kocsmárosné elmagyarázza neki, hogyan lehet itt átjutni a határon. Ekkor jönnek be a zsandárok, szökött eretneket keresnek. Az elfogató parancsot csak Grigorij tudja folyamatosan felolvasni, ő pedig úgy változtatja meg saját személyleírását, hogy helyette Varlaamra gyanakodjanak. Az igazság végül kiderül, de Grigorij megszökik.
A cári palotában Borisz lánya, Xénia vőlegényét gyászolja. Dajkája és kisöccse próbálják felvidítani. Borisz vigasztalja a lányát, tanítgatja fiát, ám közben súlyos gondok gyötrik. Dögvész, éhínség pusztítja a népet. Úgy érzi, Isten miatta bünteti Oroszországot. A kétszínű Sujszkij herceg is rossz hírt hoz. Litvániából - a lengyel király és a pápa támogatásával - trónbitorló közeledik, aki Dmitrijnek adja ki magát. Borisz végre tudni akarja az igazságot a trónörökös haláláról. Sujszkij kegyetlen részletességgel mesél el neki mindent. Borisz a halott kisfiú rémképével küszködik; látja, amint sebéből ömlik a vér. Azt kiabálja, hogy nem ő volt a gyilkos, majd ájultan esik össze.
A szandomiri vajda lányának szolgálói szép és keményszívű úrnőjükről énekelnek. Marina szíve lángra gyúlt a szökött szerzetes iránt, aki, átjutva a litván határon, Lengyelországban a csodás módon megmenekült Dmitrij cárevicsnek adja ki magát. Gyóntatója rábeszéli Marinát, hogy csak azzal a feltétellel ígérje kezét a szökött csalónak, ha az valóban megkísérli a trón megszerzését. A vendégek már mint a leendő cárnőt ünneplik Marinát. Amikor a szerelmesek egyedül maradnak, a lány csak egyetlen dolgot akar a férfitól, hallani: mikor lesz belőle cár? Az álcárevics már inkább békére és szerelemre vágyna, a gőgös kisasszony ezért durván megsérti. Erre Dmitrijben is felforr az indulat: "...én cár leszek!"
A székesegyház előtt várakozik a rongyos tömeg. A templomból kijövők azt mesélik, hogy a főpap kiátkozta Grigorijt, a cárevicsért pedig gyászmisét mondtak. Többen úgy vélik, mindez fölösleges: Dmitrij cárevics él, hadai élén már le is győzte Borisz seregét. Nemsokára itt lesz Moszkvában és segít a szegényeken. A becsámpázó bolondot csúfolkodó gyerekek kergetik, és elcsalják tőle egyetlen kopejkáját. Ekkor megjelenik Borisz. A nép segítségért könyörög hozzá, de a tehetetlen cár csak a síró bolondra figyel. Az nem pénzt kér tőle, hanem igazságot: ölesse meg a gonosz gyerekeket, mint annak idején a cárevicset. Sujszkij elfogatná a felségsértőt, de Borisz csak arra kéri, imádkozzon érte. Ám a bolond nem mond imát egy Heródesért.
A nép megelégelte Borisz gaztetteit. Csak a gyermekgyilkost látja benne, aki egyre csak újabb terheket ró rá. Az ő bűneit harsogja a két szökött szerzetes, Varlaam és Miszail is; ekkor bevonul csapatai élén az ál-Dmitrij. A végsőkig fanatizált nép hódolattal borul le a leendő cár előtt.
A Kreml tróntermében tanácskozó bojárok kínhalállal sújtanák a trónbitorlót és cinkosait. A késve érkező Sujszkij elmeséli, Borisz milyen eszelősen beszélt a halott cárevics kísértetéhez. Rémképeivel viaskodva bejön a cár, azt hajtogatja, hogy nem gyilkos, hiszen a cárevics él. Sujszkij arra kéri Boriszt, hallgassa meg Pimen krónikást. Az öreg csodálatos történetet mesél egy vak pásztorról, aki Dmitrij sírjánál látni kezdett. Borisz az égi jelre összeroppan, fiát, Fjodort hívatja. Ő már jogosan örökli a trónt, csak ne kutassa, hogyan jutott hozzá az apja. Borisz vezeklő köntöst hozat, hogy klastromba vonuljon. Néhány pillanattal később holtan esik össze.
A(z) Magyar Állami Operaház előadása
Hozzászólások