Az előadás nem Samuel Beckett valamelyik abszurd drámáját mutatja be. A becketti világ sűrítményét kívánja megjeleníteni, a Baltazár Színház értelmi fogyatékos színészeivel. A Beckett teremtette figurák éppen úgy nem felelnek meg a társadalmi elvárásoknak, mint a darabban játszó színészek. Beckett lírai melegséggel szereti elesett figuráit. Ez a szeretet-érzés a darab közreműködőit is megilleti. Ez az a pont, ahol a becketti figurák találkoznak az előadás színészeivel. A látszat ellenére a Beckett-drámák nem pesszimisták, mint ahogyan a Beckett szimfónia sem. Hősei sajnálni valók. Győzelmük a társadalommal szemben nem lehet kétséges. Beckett mondja: "Darabjaimat bohóctréfának kell felfogni és e-szerint játszani. Szeretem, ha az egyszerű emberek nevetnek rajtuk," A bohóc világa a külvilág felé mindig derűsnek látszik. Ami a smink és a bő ruha alatt rejtőzik, annak titka csak az övé. Játszik és játszik. Kint és bent. Melyik az igazi?
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások