Nagyravágy több részben.

Nemzeti kultúránk alapműve a legtöbbet előadott magyar dráma: ezernél is többször került színpadra. Szentendrei előadása egy új, független társulat bemutatkozása, mely Madách szövegét – a színháztörténetben csaknem egyedülálló módon – teljes egészében, rövidítések nélkül viszi színre. Ez a mintegy hat órás időtartamú, rendkívüli művészeti kísérlet a Ferenczy Múzeumban, egy álomszerű tárlatvezetés keretein belül valósul meg.

Emberiségköltemény, világdráma, metafizikus tragédia, könyvdráma. Madách Imre műve a magyar nyelvű drámaírás egyik legnagyobb vállalkozása. Az ember tragédiája nyelvezete és bölcseleti összetettsége immár másfél évszázada készteti csodálatra és teszi próbára olvasóit. Ám amennyire inspiráló a mű korokon, tereken és nemzeteken átívelő gondolati gazdagsága, ugyanannyira teher is a színházcsinálók számára. Az ember tragédiája mesteri módon konzervált múzeumi tétel. Kiállítási tárgy, amely szerzőjének romantikus eszményeit, korának történelemfelfogását, patriarchális berendezkedését jeleníti meg. Egy letűnt időszak nyomait, melyekben saját korunkat is felismerhetjük.

A londoni szín kapitalista szabadversenyének világa a mi jelenünk már-már falanszteri valóságával kapcsolódik össze. Ma leginkább e szerzői jóslat ismerős közegéből tudunk rátekinteni a nagy műre; a teremtett anyagra, mely felett ott őrködik teremtője, a kételyekkel küzdő, elemző, gondolkodó ember: Madách Imre mint e kiállított, szimulált valóság egyetlen valódi ismerője. Az író maga is megjelenik az előadásban – az emberi együttélés módozatait kutató, igazi luciferi alkatként, aki dolgozószobájából, jegyzetei közül vezet végig bennünket, nézőket a múzeumi tárlaton. Alkotása a szemünk előtt, a születés aktusa során nyitja meg magát, s tárja fel mélyrétegeit, hogy a számtalan nézőpont és idea mögött felszínre törhessen a mindent előremozdító és felülíró emberi vágy. A tragédia színei múzeumi installációkká válnak. Órákon át tartó szertartás zajlik, melynek során a múlt, apáink, nagyapáink világa érintkezésbe lép saját jelenünkkel. Színház, film, múzeum és zene közös, kifulladásig tartó keringője ez az előadás, amelyben mindannyian Ádámokká és Évákká válunk a bennünket körülvevő egyének tömegében, az eseményeket szemlélő mindenkori közönség előtt.