Apacsok

színmű, 2023.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

1963 nyarán egy baráti társaság a szocialista Magyarországon kiköltözik a Bakony rengetegébe, hogy indiánosdit játsszanak. Mindegyikük választ magának egy indián nevet, és megállapodnak a játékszabályokban. Az "apacsok" azt hiszik, hogy a külvilág szemeitől elrejtve létezhetnek. Azonban - ahogy évekkel később kiderül - a rendszer belelátott a játékba...

A valós eseményekre épülő történet az ügynökkérdéssel foglalkozik, és a bakonyi indiántábor sajátos világát mutatja be. Bereményi Géza és Kovács Krisztina sajátos dramaturgiai megoldást választottak: a darab története egy ideig visszafele halad az időben, majd ugyanazon a nyomvonalon vissza. Így különleges nézőpontból ismerhetjük meg azt a korszakot, amikor senki nem tudta, kiben bízhat, és ki árulja majd el.

A “Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa” rendezvénysorozat támogatásával bemutatott produkció - amely számos művészünk közreműködésével készült - nagy sikert aratott a nyáron. Most a Vörösmarty Színház is műsorára tűzi, hogy a székesfehérvári közönség megismerhesse az Apacsok megdöbbentő történetét.

A(z) Vörösmarty Színház előadása

Bemutató időpontja:

2023. november 11., Vörösmarty Színház

Stáblista

Szereplők

Horváth, Fekete, Hold
Szoboszlai, Szürke Sas
Apa, Tartótiszt
Nagymama, Házmesterné
Hegedűs, Hadnagy
Bajomi, Szilaj Ló
Fürge Hód, Mr. Caldron
Tíz Medve

Alkotók

Hozzászólások