Alattam, a nagy és lágy szikla, még őrizte a napot. Valami mozdult a levegőben. Nem szél volt, csak olyan... gondolat. De abban se volt semmi más, vagy több. Csak egy apró levegőmozdulat.
Meg tücsök hangja valahol. És sós fenyőillat. Alkonyat.
Ültem ott, abban a furcsa megszokottságban, olyan tiszta, száraz, mozdulatlan örök változásban...
Néztem, de nem vágytam, hogy megbontsam... tükrét? Nem, nem jó szó, ez...
Benne arcomat láttam, de túl ezen, előttem, odelenn és odabenn feküdt ő,
a kékzöld végtelen.
Hazaértem.
bbr
A(z) Szabadkai Népszínház Magyar Társulata előadása
Hozzászólások