Van egy kocsma. Írországban, valahol északnyugat Leitrim vagy Sligo területén, egy gát szomszédságában. Abba a kocsmába jár három férfi. Mondhatnánk őket barátoknak is. De sokszor úgy tűnik, inkább csak elviselik a másikat. Évente egyszer ellepik a vidéket a kempingező németek. Ilyenkor nemcsak hárman járnak a kocsmába, de a németeket nem szeretik, jobbára csak eltűrik maguk körül. Mindhármuknak akkora a lelke, mint Írország, néha el is vesznek benne. Ráadásul mindhárom ember egy külön sziget. A gáton élnek. Az érzéseiket illetően kicsit szemérmesek, vagy mondjuk úgy, gátlásosak. Mint minden ír, ők is tele vannak tündérmesékkel és rémisztő történetekkel. De arrafelé közismerten jó a whisky és a sör, mely italok az unalomig ismert riogatós mendemondák világában nekik is némi megnyugvást jelentenek. Egy nap az egyikőjük egy fiatal hölggyel érkezik a kocsmába. A hölgy Dublinból költözött ide. A hölgy csinos, és igen keveset beszél. Ezzel minden szokásos menetrendet felborít. A férfiak isznak és mesélni kezdenek. Az ő "nagy történetüket". Mert ugye mindenkinek van egy nagy története, ami vagy azt bizonyítja, hogy létezünk, és az életünknek célja van, vagy azt, hogy minden haszontalan. De akármilyen kiváló fantáziája van is az ember fiának, vajon tud-e olyan "nagy" történetet mondani, amit még ő sem ért? Ők tudnak. És nincs ebben semmi meglepő. Az életben egyszer tetszeni akarnak valakinek. A nőnek. Mert az a nő olyan különös, hogy kicsit sem feltűnő, mint a németek. Ez azért mégis meglepő, hiszen dublini, ráadásul fiatal és kívánatos. Azaz egészen biztosan titka van. Valami nagy titka, amit talán ő maga sem ért. Így tehát közéjük való. De sikerül-e elmondaniuk neki a "nagy" történetük? És ha igen, akkor mi van? Ki érthetné meg, hogy amikor senki nem ért semmit, akkor válik egészen érthetővé, hogy nem érthetjük meg, mi történik velünk?
Conor McPherson ezzel a darabjával berobbant a színháztörténetbe. Hogy miért? Senki sem érti. Ha értenénk, bárki író lehetne, és egy-egy ilyen színdarabban írná meg a "nagy" történetét, amiről minden néző biztosan tudná, hogy az a történet félreérthetetlenül az ő fájdalmas, vicces, kacagtató, szánalmas és szeretnivaló élete.
A(z) Vörösmarty Színház előadása
Hozzászólások