Részlet a darabból:
Madár vagyok madár lettem
napot, szelet csipegettem
ha nem akad, nincs keserem
szállok, mikor szállni kedvem.
Napba nézek, napot látok
egy csillagra rátalálok.
ha nem akad, odább állok,
mikor kedvem, tovább szállok.
Szálltak, csak szálltak. Országok, világok felett. Ha megéheztek, csippentetek egyet a napból, ha meg megszomjaztak, kortyoltak a szélből. Mígnem egyszer leszálltak az emberek közé. Sose láttak még ilyen szépet. És amikor meg rázendítettek, minden ember őket akarta. Etették, itatták őket, simogatták a puha aranytollukat, csakhogy énekeljenek nekik. Császárok, királyok udvarába beröppenhettek, amikor csak kedvük tartotta. Történt egyszer, hogy túl közel repültek a naphoz, hát bizony az addig szép arany tolluk szép barna lett. Őket nem zavarta, sőt tán még örültek is neki, hiszen így még közelebb repülhettek a naphoz. Ám az emberek már nem szerették őket. Hiába énekeltek ugyanolyan szépen, mint annak előtte, az aranytoll az mégiscsak aranytoll. Így aztán nem volt mit tenni, vándormadarakká váltak. Nappal röpültek, éjjel leszálltak. Néha addig maradtak, amíg a csősz el nem kergette őket. Akkor aztán újból felröppentek, nekieredtek. Ha fáztak, fellegekkel takaróztak. Így érkeztek el hazáig. Ott leszálltak, és újra emberré váltak. De már nem voltak királyok és királynék - szegények voltak, a bőrük barna volt, csak a hangjuk emlékeztette őket a hajdanvolt aranytollú madarakra.
Azt ettek, amit találtak. Magokat, néha, ha az emberek ráismertek az egykor volt madarakra, és megénekeltették őket, cserébe dobtak nekik falatokat. Ha meg semmi nem akadt, akkor vártak arra, amit a természet ad nekik. Most se volt másképp.
A(z) Csiky Gergely Színház előadása
Hozzászólások