Az M3-on mostanában ismétlik a Princ, A sorozat 1966-ban készült. Helyes fiatalok.
Vajon beszmították tényleges katonai szolgálatnak a forgatást a színészeknek? Mert ltszik, h kaptak erős a lapkiképzést... a katonát. Itt vélem felismerni Ernyey mellett, a jószívű, mindenkinek segítő kiskatonában.
„ Harminc évvel ezelõtt ismertem meg, karizmatikus egyénisége, az örök ellen-szegüléstõl izzó mondatai az elsõ találkozásunkkor lenyûgöztek, a már fiatalon is kérlelhetetlenül konok kirívó karizmája engem, az akkor még éretlent megejtett, és huszonöt évig is eszemben tartottam, szívemben õriztem akkori találkozásaink emlékét. 1993-ban boldog voltam, hogy itt találtam õt a nyíregyházi színházban. Igaz, egy csöndesebb, fáradtabb, elhasználtabb ember fogadott, de a rengeteg munka során és sok-sok fontos beszélgetésben, mégis mindig, mindenkor, újra és újra kigyúlt. Erõs jelenlétû ember volt, tehát törvényszerûen küzdelmes volt a vele való együttmûködés, de éppen ezért csodás is egyben. Állítom, korosztályának legnagyobb tehetségû, legszuggesztívebb színésze volt, mindössze az élethez, a neki kiszabott idõben való létezéshez volt teljesen tehetségtelen. Soha egyetlenegyet nem lépett azért, hogy elismertebb, sikeresebb, jobban keresõ legyen. Soha nem hazudott, ha állásfoglalásra kényszerítették. Soha nem hagyta szó nélkül, ha megsértették méltóságában, ha igazságtalanság érte õt vagy mást!… Soha nem volt szolgalelkû, elvtelen. Soha nem törte le senki kedvét, soha nem minõsített senkit félvállról. Komoly ember volt, olyan, akinek anélkül járt a tisztelet és szeretet, hogy azt õ bárkitõl is – egyébként joggal – elvárta volna. Egyszerû, kis igényû, puritán életet élt. Nagy fájdalmairól tapintatosan hallgatott, a neki jutó apró örömeit pedig megosztotta velünk, legyen az egy jó falat, egy finom pohár ital, vagy egy félnapnyi boldogságot remélõ tervezgetés. Soha senkit nem zavart, nem zaklatott föl, de soha senkitõl nem is hagyta megzavartatni magát. Rigolyás volt és bájos, morózus és ironikus, keserû és jópofa, bölcs és játékos. Tapasztalt, sokat megélt férfi volt, akinek a szíve mégis mindig legyõzte az eszét. És soha senkinek nem ártott, csak saját magának. Zárkózottsága, szemérme, elkülönülése ellenére rajongva szerette mindenki, pályatársai és a közönség egyaránt. Egyetlen látványos vagy hivalkodó megnyilvánulását sem csíptem el – sõt! – amibõl kiviláglott volna, hogy a legjobb lelkû valaki volt, akivel harminc év alatt találkoztam a színházi világban.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások