Író, újságíró, Kossuth-díjas (1955), József Attila-díjas (1951, 1952, 1954). 1941-ben gyógyszerészsegéd volt Debrecenben, 1943-44-ben nyomdász, közben a debreceni egyetemen jogot hallgatott. 1946-ban Budapestre költözött, újságíró, a Szabad Szó felelős szerkesztője lett. 1950-ben a Művelt Nép segédszerkesztője volt. 1954-55-ben az Irodalmi Újság munkatársa, 1955-57-ben a Madách Színház dramaturgja. A magyar parasztság szocializmusban átalakuló életének egyik legjelentősebb krónikása. Első írásai a Válaszban, majd a Csillagban jelentek meg.

Korai elbeszéléseiben érezhető Móricz Zsigmond példája, amely a vidéki élet, a parasztok és volt cselédek megváltozott életének ábrázolására ösztönözte. De ezekben is megnyilvánult már tehetsége, amely későbbi egyéni ízű, tragikus drámaiságú írásaiban kibontakozott. E művei szocialista irodalmunk jelentős értékei. Élete utolsó korszakában írt műveinek alapélménye a tisztultabb erkölcsért vívott belső önemésztő küzdelme. Útkeresése közben próbált védekezni pesszimizmusa ellen, de mindinkább a kiábrándultság és keserűség vált jellemző vonásává öngyilkossághoz vezető pályafutásának.