Farrah Leni Fawcett a Texas állambeli Corpus Christiben született. A 60-as évek elejétől különböző középiskolai szépségversenyek sorát nyerte el. Nevét és arcát akkoriban kezdték megismerni, amikor a 60-as évek második felében egyre több show-műsorba hívták vendégként. A 70-es évek elején férjhez ment Lee Majors színészhez. Pályája voltaképp akkor indult be igazán, amikor az őt vörös fürdőruhában ábrázoló - és mintegy nyolcmilliós példányszámban kinyomtatott - egyik poszter egész Amerika férfilakosságát elbűvölte. Mások mellett Aaron Spelling és Leonard Goldberg producereket is, akik e poszter nyomán hívták meg Farrah Fawcettet Charlie angyalai (Charlie's Angels) címmel készülő tévésorozatukba az egyik főszereplőnek.
A sorozatban epizódonként akkoriban példátlanul magasnak számító összeg, 10.000 dollár ütötte a markát. A színésznő három szezonon át a sorozat legnépszerűbb szereplője volt, ám amikor a szériának vége szakadt, e népszerűségét nem tudta Hollywoodban elsővonalbeli nagyjátékfilm-szerepekre konvertálni. A 80-as, 90-es években Farrah Fawcett javarészt televíziós produkciókban tűnt fel. A néhány nagyjátékfilm, melyben látható volt: "The Lovemaster", "The Apostle", "Man of the House", Kockázatos üzlet (Strictly Business) "See You in the Morning", "Extremities", "Sunburn", "Somebody Killed Her Husband", "Logan's Run".
Hozzászólások