Olasz drámaíró és novellista. Gyermekkorában a család komoly anyagi nehézségekkel küzdött, mivel a tulajdonukban lévő kénbánya az áradások következtében művelhetetlenné vált. Fiatal korában Pirandello kezdetben Rómában, majd - a dékánnal való konfliktusát követően - a németországi Bonnban klasszikus irodalmat és nyelvészetet tanult, majd hazatértekor megházasodott, és átvette a családi gazdaság ügyeinek intézését. Házasságukat követően feleségét, Antoniettát súlyos elmebetegséggel diagnosztizálták, majd 1919-ben zárt intézetbe szállították; ez az élmény jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Pirandello az elme működésének témája felé fordult. Ennek több művében is láthatjuk nyomát, ám legérzékletesebben a IV. Henrik (Enrico IV) című drámája foglalkozik a problémával. Bár sokan vádolták az olasz fasizmushoz való vonzódással, ma már a legtöbben úgy vélik, ez nem volt több a színháza (Teatro d'Arte di Roma) megalapításához szükséges gazdasági és politikai támogatás megszerzését célzó igyekezetnél. Írásaiban is többször kikel az erőfölénnyel megszerzett jogok gyakorlata ellen. Pirandello valódi hírnevét a drámák hozták meg, ám pályája során jóval nagyobb számban írt regényeket és novellákat, melyek közül több is az olasz és szicíliai legendák témájára épül. Költészete, mely szintén jelentős, Olaszországon kívül szinte ismeretlen maradt. Írásaiban az olasz nyelv kifinomult irodalmi változatát használta, ábrázolásmódját sok humorral és iróniával fűszerezve.

Jelentősebb művei: Drámák: A korsó; Liola; Cece; Ki-ki a szerepét; Az ember, az állat és az erény; Az ördöngös; Lazzaro; Öltöztessük fel a mezteleneket; La nuova colonia (Az új gyarmat); O di uno o di nessuno; Nem tudni, hogyan; Ma este improvizálunk; Trovarsi (Rátalálni önmagunkra) Prózai alkotások: Kísértetek; Lázár; Új telep; Az elcserélt gyermek; A szicíliai apró narancsok