Az énekelt hangok Kristóf Rékát egész életében elkísérték. Az alapokat Dobi-Kiss Veránál a győri Richter János Konzervatóriumban sajátította el, majd tanulmányait a brémai Zeneművészeti Főiskolán folytatta Laki Krisztina és Thomas Mohr kezei alatt. 2016 őszétől Kristóf Réka a müncheni August Everding Színiakadémián tanul opera szakon (a müncheni Zeneművészeti Főiskola kooperációjában) Prof. Fenna Kügel-Seifried osztályában.
Németországi tanulmányai során több szerep megvalósítására volt lehetősége. Alakított például Juliskát Engelbert Humperdinck Jancsi és Julika című ismert meseoperájában. A főiskolán kívül már több operaházban énekelt, a 2017/18-as évadban a Bajor Állami Operaházban alakít Kalaposnőt Richard Strauss A rózsalovag című operájában, Ernst Krenek A diktátor c. művében pedig Charlotte szerepében lesz látható.
Kristóf Réka fellépett már koncerténekesként Németország több kiemelkedő koncerttermében. Repertoárjába tartoznak dalok és oratóriumok, előszeretettel fordul a régi zenéhez.
2017-ben a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor abszolút nyertese. A díjak között egy fellépést tudhat magáénak a Carnegie Hallban New Yorkban.
Hozzászólások