Elõzõ itteni hozzászólásomban érintettem Molnár Ferencet is és utaltam rá, hogy nem rajongok túlságosan a darabjaiért. Akkor még nem ismertem az Új Nemzedék címû folyóiratban 1920 õszén megjelent cikksorozatot. Szerzõjének személyét sokáig homály fedte, mivel név nélkül közölték az akkor nagy társadalmi vitát generáló, "A magyar irodalom és az õ irodalmuk" címû cikksorozatot.
2008-ban Szegeden megjelent egy kötet (Történeti tanulmányok - Studia Historica 11. címmel), amelyben Bíró Balog Tamás a cikksorozat szerzõjeként - részint tartalmi, részint stilisztikai megállapítások alapján - egyértelmûen Kosztolányi Dezsõt azonosítja, valamint utal rá, hogy Gábor Andor is Kosztolányinak tulajdonította ezeket az írásokat egy publikációjában. (Gábor is kap hideget-meleget ezekben a cikkekben.) Ugyanebben a kötetben Lengyel András saját tanulmányában szintén Kosztolányi szerzõsége mellett foglal állást, további 16 érvvel egészítve ki a korábbiakat. (És Lengyel már korábban is sikerrel azonosított be több névtelen Kosztolányi cikket.)
Mindezek alapján talán elfogadható, hogy Kosztolányi véleményét foglalom össze Molnár Ferencrõl és társairól: számukra a drámaírás üzlet, maffiaszerû összefonódással védik pozícióikat, kezükben tartják az összes fontosabb színházat, ennek a véd- és dacszövetségnek a tagjai a hangadó kritikusok, akik bármikor tönkre tudnak tenni egy feltörekvõ, tehetséges vetélytársat. Akik a körön belül vannak, azok számára jóformán korlátlan anyagi (és egyéb) eszköz rendelkezésre áll, míg a többiek gyakran éheznek és tönkre is mennek. Mindezeket konkrét példákkal, nevekkel, történetekkel támasztja alá a szerzõ - vagyis Kosztolányi. Érdemes végigolvasni az egészet. Kis adalék Molnárhoz...

November 4-én láttam a köztelevízióban Az angyalok nem sírnak címû '56-os drámáját és meglepõen jónak találtam. (Piros pont az mtv-nek is! Mostanában szerencsére rendszeresen láthatunk kiváló színházi elõadásokat az m1-en.) Színházban eddig nem láttam Kiss József-darabot, de ezek után könnyen elõfordulhat, hogy élõben is megnézem valamelyik mûvét.
Még a nyáron megjelent egy hosszabb interjú Kiss Józseffel az egyik újságban, amikor azt olvastam, még vegyes érzéseim voltak vele kapcsolatban. Mondott sok számomra szimpatikus dolgot, de például amikor azt ecsetelte, hogy Molnár Ferencet mennyire a legnagyobb szerzõk között tartja számon, kicsit elcsodálkoztam. (Persze lehet, hogy ez engem minõsít.) Mindenesetre rám az eddig általam látott Molnár Ferenc darabok egyike sem volt akkora hatással, mint Kiss József Az angyalok nem sírnak címû drámája!